Vác a szezon meglepetéscsapata a kézilabda NB I-ben, újoncként az ötödik helyen áll a tabellán. A csapat kapuját a 26 éves Vitáris Norbert őrzi, aki kisgyerekkorától Százhalombattán élt és a helyi egyesületben nevelkedett.
A tehetséges fiatal hálóőr az általános iskola első éveitől sportol, kezdetektől csak a labdajátékok érdekelték. Ötödiktől kézilabdázik, amelyre osztályfőnöke, Simó Erzsébet, Sziszi néni biztatta. Szerencsésnek érzi magát, amiért Százhalombattán mindig megkapta a lehetőséget és a bizalmat. Tizenöt évesen már a felnőtt csapattal edzhetett, amely során több kapusedző is segítette a fejlődését. Közben több korosztályban is az utánpótlás-válogatott szűk kerettagja volt. Tizenhat évesen mutatkozott be az NB I-ben Százhalombattán, egy Veszprém elleni meccsen. Olyan világsztárok ellen védett, mint Carlos Perez, Marko Vujin, Iváncsik Gergő és Nikola Eklemovic. "Felejthetetlen élmény volt, amikor egy védés után szinte felrobbant a csarnok. A szurkolók, barátok, családtagok egyszerre bíztattak a lelátóról" – emlékezik vissza.
Hat éve a Vác kapuját védi, hol az NB I/B-ben, hol az első osztályban, előtte egy évet Dunaújvárosban töltött. "Amikor a váci csapatba igazoltam, és a klub maga elé tűzte az NB I-be való feljutást, elköteleztem magam a Váci KSE-nek. Azért dolgozom, hogy a klub napról napra értékesebb legyen."
Élete egyik legnagyobb sikereként tartja számon, amikor először jutottak fel az NB I-be. A Váci KSE-vel két Magyar Kupa négyes döntőn is játszott. Emellett a Budaörs Strandkézilabda Klub tagjaként számos Európa Kupán vett részt, a strandkézilabda-válogatottal kétszer védett Európa-bajnokságon.
Második éve oktat szivacskézilabdát egy váci általános iskolában, nagyon élvezi, hogy gyerekekkel foglalkozhat. Fontos célja, hogy több korosztálynak, magas színvonalon adja át tudását, és letegye számukra a kézilabdázás megfelelő alapköveit. (Forrás: SziaSport.com)