Megkezdődött a megyei csapatbajnokság az úszóknál

  • SPORT
  • 2016-04-04
  • 604 megtekintés

A négyfordulós Pest Megyei Úszó Csapatbajnokság első fordulóját április 2-án az Érd Aréna uszodában rendezték meg. A viadalon 9 megyei csapat vett részt: az érdiek, budaörsiek, szentendreiek és százhalombattaiak mellett két váci és két monori, valamint egy dunaharaszti egyesület.

A 7-9 éves korosztály is lehetőséget kapott, hogy ötven méteres számokban próbálják ki, mit tanultak eddig. Akadt köztük, akit úgy kellett feltenni a rajtkőre, néhányan időnként megpihentek a kötélen, és volt, aki úgy elfáradt, hogy az ötven méter leúszása után nem tudott kimászni a medencéből.


A nagyobbak közül Marosi Bálint (2005.) hozta szokásos formáját, és mindkét számát, az 50 méteres hátúszást, valamint a 200 vegyest is megnyerte.


A lányok közül ismét Szatmári Klára (2004.) volt a legeredményesebb: 50 gyorson aranyérmet, míg a 200 vegyesen bronzérmet nyert.


A 4x50 méteres fiú vegyes váltóban a Marosi Bálint - Nagy Kolos- Miló-Sidló Marcell – Fehér Márton összeállítás állhatott fel a dobogó legfelső fokára.


További érmesek:
Miló-Sidló Marcell (2003.) 50 m gyors – arany, 200 m vegyes – ezüst                                          
Rupics Bendegúz (2005.) 50 m hát – ezüst, 200 m vegyes - bronz
Sebrek Kristóf (2004.) 50 m hát - ezüst
Fehér Márton (2002.) 200 m vegyes - bronz


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák