Kajak

  • SPORT
  • 2006-05-29
  • 599 megtekintés

Sukorón, a Dunarégió Diákolimpián a Dunafüredi Vízisport Klub harminchárom versenyzővel képviseltette magát a május 27-én és 28-án megrendezett versenyen. Összesen tizennégy érmes eredményt értek el a battaiak: négy első, egy második, három harmadik, négy negyedik és két ötödik helyezést szereztek. Ezer méteren Stefanek Máté ötödik, a Baumann Máté – Baumann Dániel páros negyedik, a Hegyi Kinga – Cseke Brigitta kettős pedig harmadik helyen ért célba. Ötszáz méteren Stefanek Máté ötödik, a Hegyi Kinga – Cseke Brigitta kettős pedig harmadik lett. Négyezer méteren a Hegyi Bálint – Baumann Dániel kettős harmadik, a Baumann Máté – Németh Gergely kettős negyedik, Vörös Marcell – Pimpli Bence párosa pedig első lett. Kétezer méteren Vass Gábor és Nyári Bendegúz hajója elsőként ért célba, Tejes Viktor és Majercsik Szabolcs negyedik lett, K1-ben pedig Vass Péter negyedik helyezést szerzett. A háromszor kétszáz méteres váltóban Baumann Máté, Hegyi Bálint és Baumann Dániel második lett, Zsitnyánszky Imre, Pimpli Bence és Vörös Marcell pedig első helyezést ért el. A négyszer háromszáz méteres váltóban Majercsik Szabolcs, Nyári Bendegúz, Vass Gábor és Tejes Viktor az első helyet szerezte meg.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák