Köszönetet mondott mindazoknak, akik segítették az est létrejöttét, kiemelte a tordasi intézmény igazgatóját, Mezeiné Sánta Klárát és Bartokos Tamást, akik a számtalan támogató és segítő között a legtöbbet tették azért, hogy egy színvonalas gálaműsoron keresztül nyerhessünk bepillantást a tordasi otthonban élő értelmi fogyatékos embertársaink bensőséges, kicsit zárt világába.

A Soproni Liceum színészei, valamint az intézetekben élő sérültek előadása leginkább egy tükröt idézett, amelynek szépen megmunkált keretét bizonyos Vásárhelyi Pál (azaz Bartokos Tamás színész, az előadás rendezője), és az ő Colibri Bárja adta. 1926-tól indultunk az időutazásra, mikor a még ifjú konferanszié megnyitotta a szórakozóhelyet, ahol charlestont jár láb, dixilandet játszik a nagyzenekar (a Jones Band), és sanzonokat énekelnek a fellépők. Miközben a zárt függöny mögött továbbforgatják az idő kerekét, a színpad szélén magában álló, csak a hangjára támaszkodó „öltöztetőnő” megrázó szólót énekel. 1930-ban gyertyafény-keringőznek, 1943-ban begördül a Meseautó. „És most lássunk egy csudajót, nézzünk meg egy rock and roll-t!” - szól a konferanszié 1957-ben, és színpadra lép az első sztárvendég: Baby Gabi, aki rendszeres résztvevője ezeknek az alkalmaknak. Majd Vitkó „Rongyláb” László, a valamikori Való Villa-lakó lepi meg a közönséget. Mögötte a „csacskamacska vokál” - néhány 12-14 éves lány a tordasi intézetből - ropja a rock and roll-t. Először kicsit zavarban, de idővel feloldódik az is, a koreográfia is. Üdítő élmény látni, ahogy az első megilletődöttségen és a kötött figurákon túlnő a tánc, a mozgás és a zene szeretete, élvezete. Mosolyukból, pillantásaikból, felszabadult mozdulataikból látszik a „civil” gyakorlat.

Áttáncolnak ’68-on és ’73-on. 1982-ben Kincs Gabriella áll a zenekar élére, aki valamikor Baby Gabi oldalán indult énekesnői pályára, jelenleg pedig egy, a tordasihoz hasonló martonvásári intézetben segíti a fogyatékkal élőket.
Elérkezünk 2006-ba, és a színpadot, valamint a nézőket elvarázsolja egy friss sztár: Kandech Evelyn. Magabiztos, tiszta hangon énekli lírikus dalait, meghatott szavakkal mond köszönetet a színészi ambícióinak is teret adó Ruttkai Éva Színháznak és a Nagy Miklós Színművészért Alapítványnak, akik szintén visszatérő támogatói a gálaestnek.

Az ekkorra már teljesen ősz Vásárhelyi Pál átadja a Colibri Bárt egy, a feltörekvő nemzedéket képviselő kisfiúnak, majd a fináléra a színpadra zsúfolódnak mindazok, akiknek köszönhetően és akikért ez az est létrejött. A színpadon és a nézőtéren ép és sérült emberek együtt éneklik, hogy „azért vannak a jó barátok…”, hangosan zúg a taps, és csendesen elgurul néhány könnycsepp. A segítség és a köszönet kölcsönös.