Ha maguk nincsenek, sose tudom meg, milyen egy teljesen hétköznapi, hétköznap délelőtti és második emeleti, átlagos lakásfeltörés. Igaz, hogy ezt a tapasztalatot szívesen nélkülöztem volna akár életem végéig, de azért sok mindent tanultam is belőle. Hogy tovább ne menjek, még azon a napon, amikor maguk nálunk jártak, felszereltettem egy hevederzárat a bejárati ajtóra. Jobb későn, mint soha!
kedves betörő urak
Nem volt szép maguktól, hogy az összes ciginket elvitték a spájzból, mert amikor megláttuk, hogy mit műveltek a lakásban, nagyon rágyújtottunk volna. Jó, jó, megértem, hogy elvitték a vadi új tévét, monitort, mobiltelefont, az arany ékszereket. Na de a félig elhasznált éjszakai meg nappali hidratáló krémemet? Meg a sminkkészletemet? Igaz, néhányszor játszottak vele a gyerekek, meg a barátnőik, nem is úgy nézett ki, mint egy Avon disztribútoré, de nekem jó lett volna a betörés meg a helyszínelés utáni reggel, amikor el kellett volna tüntetnem az arcomról a felhőket meg a barázdákat. Hát rajta maradtak.
Szóval, nem mindent értek. De azt megfigyeltem, hogy mennyi ruhánk van nekünk! Ilyenkor látszik, mikor a földre ki van borítva az egész. Meg mennyi mindent összegyűjtögettünk az évek alatt! Terhességi teszteket, kórházi bébikarkötőket, babahajakat meg tejfogakat, fényképeket, leveleket… Aztán mennyi kellemetlen dolog előkerül ilyenkor! Ha még csak az, amit a gyerekek elől dugdosott volna az ember! Na de inkább megint váltsunk témát!
Hallom, maguk aztán jól kihasználták az idejüket. Ahogy tőlünk elmentek, mindjárt megismételték ugyanazt az akciót az Erkel körúton. Persze megértem. Nem akarják megvárni, hogy mindenki hevederzárat szereltessen fel, távfelügyeleti rendszerbe kapcsolja a házát, vagy még agyafúrtabb technikákat vegyen meg az önök feltartóztatása végett. De ha maguk így folytatják, előbb-utóbb még börtönbe is juthatnak. Erre nem gondoltak? Jó, tudom, addig még sok hidratálót az arcukra fognak kenni.

