Szentmisét tartanak a múlt héten elhunyt Göncz Árpád tiszteletére Százhalombattán, a Szent István templomban október 15-én, 18 órakor. Az istentiszteletet Illéssy Mátyás plébános celebrálja.
Az 1990-ben újjászületett demokratikus Magyarország első köztársasági elnöke többször is járt városunkban. 1998. április 28-án ő adta át a nagyközönségnek a 2700 éves rekonstruált halomsírt, 2003-ban pedig személyesen vette át a város díszpolgára címet. A százhalombattai MSZP szervezet közleményt juttatott el lapunkhoz, amelyben arra tesznek javaslatot, hogy a város egyik közterületét, a SZISZKI mellett nevezzük el a volt köztársasági elnökről.
Göncz Árpád életének 94. évében, családja körében hunyt el október 6-án, a nemzeti gyásznapon.
A köztársasági elnök, író, műfordító 1922. február 10-én született Budapesten. Az 1956-os forradalom után életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték, 1963-ban szabadult a börtönből. A második világháborút követően kisgazda lett, 1988 májusában a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének alapító tagja. 1988-tól az SZDSZ ügyvivője, majd 1989-től az SZDSZ Országos Tanácsának tagja. A Történelmi Igazságtétel Bizottság alapító tagja, majd alelnöke. 1989-től az Emberi Jogok Ligája budapesti tagozatának elnöke. 1989 és 1990 között a Magyar Írószövetség elnöke, majd tiszteletbeli elnöke. 1990 májusától országgyűlési képviselő.
1990. május és augusztus között az Országgyűlés elnöke, május 2-ától augusztus 3-áig ideiglenes köztársasági elnök. 1990. augusztus 3-án megválasztották a Magyar Köztársaság elnökének. Országgyűlési mandátumáról lemondott, párttagságát szüneteltette. 1995-ben újabb ötéves időszakra választották meg, posztját 2000. augusztus 3-áig töltötte be. Ugyancsak 1995-ben megkapta a NOB Olimpiai Érdemrend arany fokozatát. 1997-ben a Francia Becsületrend lovagja lett. Tíz éves elnöki periódusa alatt végig kimagaslóan vezette a politikai népszerűségi listákat.
Visszavonulása után 2000-ben Budapest díszpolgárává avatták. Ugyanebben az évben Százhalombatta díszpolgára lett. 2002-ben megkapta a Nagy Imre-érdemrendet, 2009-ben pedig a Húszéves a Köztársaság Díjat. Több egyetem díszdoktora. 90. születésnapján több százan köszöntötték háza előtt, az Open Society archívuma konferenciát rendezett életéről és munkásságáról. Ugyanebben az évben jelent meg az első hivatalos életrajza is, méghozzá egy dél-koreai szerző, Kim Deszun tollából. Az előszót a könyvhöz Václav Havel, Göncz régi barátja, volt cseh köztársasági elnök írta.
Göncz Árpád nevéhez fűződik a többi között J. R. R. Tolkien Magyarországon 1981-ben kiadott A Gyűrűk Ura című könyve fordításának befejezése. 1994 óta a Magyar PEN Club tiszteletbeli elnöke.1983-ban József Attila-díjat kapott. 2002 óta a Magyar Tolkien Társaság tiszteletbeli elnöke.
Négy gyermeke született, közöttük Göncz Kinga, a második Gyurcsány-kormány külügyminisztere, az Európai Parlament tagja. (Fotó: hirado.hu)