- Marosvásárhelyi vagyok – mondja. – Ott jártam iskolába, az egyetemet is ott végeztem, a gyakorlatot pedig vidéken kezdtem meg. Amikor megszületett a lányom, egy ideig otthon voltam vele, azután ismét vidéken dolgoztam. 1978-ban települtünk át Magyarországra.

- Az áttelepülés abban az időben nem volt könnyű. Nagy tortúra előzte meg?
- A mi esetünk viszonylag egyszerű volt, mert anyósom Magyarországon élt, ezért családegyesítést kértünk. Amikor megkaptuk az útleveleket, a munkahelyünk megszűnt, de szerencsére csak néhány hónapig tartott ez az állapot.

- Azonnal Százhalombattára költöztek?
- Dunakeszin kezdtem, utána a váci kórházban is dolgoztam. 1979. május elseje óta élek Százhalombattán. Mint nagyon sokan mások, mi is azért kerültünk ide, mert itt jutottunk lakáshoz.

- Hogyan sikerült beilleszkedni?
- Az első hónapokban úgy éreztem magam Magyarországon, mint aki álomvilágban él. Hihetetlen volt, hogy mindenki magyarul beszél, hogy magyar feliratok szerepelnek mindenütt. Önmagában attól nagyon jól éreztem magam, hogy a sajátjaim között lehetek. Százhalombattán nagyon gyorsan beilleszkedtem, ez a hivatásomnak is köszönhető, hiszen orvosként sok emberrel kerültem kapcsolatba.

- Más volt akkoriban az orvosi munka?
- Rengeteget dolgoztunk, a mostaninál nagyobb körzetekben, és az ügyeletet is mi láttuk el. A helyzet a rendszerváltás után változott, amikor lehetőség nyílt arra, hogy a háziorvosok vállalkozóként lássák el a feladatukat. 1993-ban a helyi körzeti orvosok közül hárman letettük az ehhez szükséges háziorvosi szakvizsgát, és vállalkozó orvosok lettünk.

- A vállalkozás gazdasági tevékenység. Nem idegen az orvosi munkától?
- Beletanultam. Tudom, hogy mindenért én felelek, mindent nekem kell finanszíroznom. A beteget nem az én gazdasági tevékenységem érdekli, hanem hogy megkapja a lehető legmagasabb szintű ellátást. Arra törekszem, hogy akiket ellátok, elégedettek legyenek.

- Milyen korosztályból kerülnek ki a betegei?
- Fiatalok és idősek egyaránt tartoznak hozzám. Nagyon jó, hogy bevezették a kártyarendszert. Korábban a lakóhely határozta meg, hogy melyik orvoshoz tartozik a beteg, most szabadon választhatja meg az orvosát, azt, akiben leginkább megbízik. Nagy szerencse, hogy itt, Százhalombattán kitűnő a viszony az orvosok között, nincs harc, mint sok más településen. Ha a beteg úgy dönt, hogy másik kollégát választ, tudomásul vesszük.

- Sokan tartoznak a körzetéhez?
- Háromezer háromszáz pontom van. Ez nem ennyi beteget jelent, mert az idősebbek több ponttal szerepelnek, tekintettel arra, hogy nekik gyakrabban van szükségük orvosi ellátásra. Egyébként az OEP 2700 pontig fizet, afölött nem. Nekem, és több battai háziorvosnak ennél jóval több a betegünk,

- Milyen a battai emberek egészségi állapota az ön tapasztalatai szerint?
- Úgy látom, pontosan olyan, mint az országos átlag. Sok az úgynevezett jóléti betegség: a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a stressz. Sokan kipróbálnak mindenféle csodaszert, de kikérik az orvos véleményét.

- Felgyorsult a világ körülöttünk, az orvostudomány is gyors ütemben fejlődik. Hogyan tud lépést tartani a változásokkal?
- Nagyon sok a továbbképzés, szívesen veszek részt ezeken, mert általában hasznosak. Új gyógyszereket és új tudományos eredményeket ismertetnek meg velünk, ennek köszönhetően napra készek vagyunk a medicinában. Örülök, amikor orvoslátogató érkezik, mert többnyire hasznos, amit hoz, még akkor is, ha a betegek morognak amiatt, hogy feltartják az orvost. Büszke vagyok arra, hogy a SOTE oktatója vagyok, a hatodéves hallgatók, illetve a szakvizsga előtt állók nálam töltik a gyakorlatukat. Szeretek tanítani, emellett tőlük is sokat lehet tanulni.

- Ki a háziorvosa?
- Természetesen a háziorvosnak is szüksége van háziorvosra, mert megbetegedhet, és önmagát nem utalhatja kórházba, nem veheti betegállományba. Az én háziorvosom dr. Farkas Gábor, de nem szoktam háborgatni a problémáimmal. Jó az egészségi állapotom, a kisebb betegségeket pedig magam gyógyítom. Az unokáimmal már más a helyzet, annak ellenére, hogy alapvetően gyermekorvos vagyok, őket nem gyógyítom. Főleg azért, mert a gyermekgyógyászatban nem követtem a változásokat, abban nem vagyok napra kész.

- Mekkora a család?
- Három gyermekem van, de egyikük sem az orvosi hivatást választotta. Az idősebbik fiam környezetvédelmi és kertészmérnök, a lányom vadgazdálkodási mérnök, a kisebbik fiam pedig vendéglátós. Két unokám van, nagyon szeretek velük lenni. Mindnyájan Budapesten lakunk, aránylag közel egymáshoz.

- A szabadidejét mivel tölti?
- Nincs sok szabadidőm, ezért be kell osztani. Szeretek színházba, múzeumba járni, gobelint varrni, emellett megtanultam a rovásírást, és szívesen olvasok rovásírással írt könyveket. Tornászni is szoktam, de csak otthon.

- Hogyan tervezi a jövőt?
- Dolgozni szeretnék, gyógyítani, ameddig lehetséges. Úgy tűnik, lesz erre lehetőségem, mert kevés az orvos, a fiatalok külföldre mennek szerencsét próbálni, ezért sokáig szükség lesz az idősebbekre.

- Mi a javaslata, kiről szóljon legközelebb a Premier plán?
- Dr. Nagypatakiné Hajzer Annára gondoltam. Elkötelezett pedagógusnak ismerem.