Latin-Amerikában már azt beszélik néptáncos körökben, hogy "Szabóékhoz vagy Csordásékhoz kell menni, mert ott nagyon jó." A két család egy közös kerten osztozik Dunafüreden és a legelső Summerfest – 1994 – óta azonos országból fogadnak vendégeket.

- Nem is emlékszem, honnan jött az első felkérés, de arra sem, hogy kiket fogadtunk – vallja be Szabó Antalné, Zsóka. Csak 1995-től, a második Summerfest óta vannak írásos emlékeink, amikor kiderült, ez nem egyszeri alkalom. Minden évben, amikor megtudjuk, honnan jönnek hozzánk, megrendelem az aktuális országzászlót és kiakasztom a teraszra. Amikor meglátják, egyből elolvadnak. Laktak már nálunk brazil, argentin, portugál, angol, kolumbiai, venezuelai, perui, panamai, costa ricai és litván táncosok, zenészek, de a legtöbbször mexikóiak. Általában fiúkat fogadunk, bár egyik évben két angol lány jött. Ők furcsák voltak. Mosolytalanok, válogatósak és rendetlenek. Máskor nagyon figyelmes litván fiúk laktak nálunk, akik a társaságunkban mindig angolul beszéltek, hogy érthessük őket. De legtöbbször Latin-Amerikából fogadunk vendégeket, és nem csak velük, hanem az egész csoporttal megismerkedünk. A mexikói Monterrey-ből már hat alkalommal laktak nálunk, mindig mások – és az idén is onnan érkezik hozzánk két fiatalember. Egyik évben meghívtak bennünket, és abban a nagy városban egyszer csak egy autóból kikiabálva üdvözölt bennünket valaki. Egy másik tánccsoport tagjai voltak, akik korábban laktak nálunk. Elvittek minket egyik este színházba, és megünnepeltettek bennünket a közönséggel: "Familia Szabo de Százhalombatta!" Most is beleborzongok. Zavarban voltunk persze, de jól esett. A minap feltettem Facebook-ra egy képet, amin éppen a Forr-Más fellépő ruhámat vasalom. Jött egy üzenet Costa Ricaból, hogy "azon a deszkán én is vasaltam!" Mindig lutri, hogy kik jönnek éppen, de most – az internet korában – már előre meg tudjuk keresni őket, felvesszük a kapcsolatot velük.

Csordás Ferencék a szomszédban laknak. Zsóka felidéz egy születésnapi bulit, amikor a mexikóiak feldíszítették a kertet lampionokkal, zászlókkal, bográcsban főtt az étel és szólt az élőzene. Legalább hatvanan táncoltak a kertben, úgyhogy utána újra kellett füvesíteni. "És ez nagyon-nagyon jó volt!" A történetet később feleleveníti a szomszéd, Csordásné Hirsch Ágnes is.

- Amikor a Liszt Ferenc kórusban énekeltem és turnéztunk, mi is családoknál laktunk, sőt, már szegedi egyetemi énekkaros koromban is találkoztam ezzel a szálláslehetőséggel. A Summerfest második évében egyből egy négyfős mexikói zenészcsoportot fogadtunk tizenhat hangszerrel. Hosszas rábeszélésre vállaltuk, mert nem hittük, hogy ennyi embert el tudunk szállásolni. Megérkeztek, lepakoltak a nappaliban, behangolták a hangszereket és elkezdtek a teraszon zenélni. A szomszédok meg jöttek, hogy mi ez? Felvételről szól? Egészen más vendéglátóként megélni a Summerfestet. Ad egy pluszt, hogy közvetlen a kapcsolatunk a fellépőkkel. Az elején gyenge angollal és mutogatással próbáltunk kommunikálni, és ez tökéletesen elegendő, különösen a latinoknál, akik könnyen teremtenek kapcsolatot. Amikor a lányom kicsi volt, tanítgatták spanyolul számolni. Most spanyol-angol tolmács.

Egyszer laktak nálunk angol zenészek. Ők később elmondták, hogy nagyon meg voltak lepve, hova csöppentek. Sokkal rosszabb színvonalra számítottak, mert korábban még sosem voltak ennyire távol, keleten. Nem mi megyünk a nagyvilágba, a nagyvilág jön el hozzánk. És ez nem csak egy jól hangzó szlogen. Épülnek a nemzetközi kapcsolataink. Ahogy az sem üres szólam, hogy "mi casa es tu casa", hogy "az én házam a te házad". Valóban örömmel hívnak, várnak. Amikor Mexikóban voltunk, kézről kézre adtak bennünket. Sokkal többet megismertünk így az országból, mintha turistákként érkeztünk volna.

Amikor új csoport érkezik Mexikóból, mindig meglepődnek, hogy már mennyit tudunk a hazájukról, a lakás tele van ereklyékkel, úgyhogy egyből otthon érzik magukat. Már tudjuk, hogy az idén is mexikóiak jönnek hozzánk és a szomszédba is. Az elején mindig kétségbeestünk, amikor vége lett a fesztiválnak és visszautaztak a vendégeink. Most a Facebook segítségével szinte napi kapcsolatban vagyunk. Nagyon jó, hogy így összement a világ!

A Szilágyi család még a lakótelepen, a panelban kezdte a summerfestes vendéglátást, amikor még a kisebbik fiuk táncolt a Forrás Néptáncegyüttesben. Az első év kivételével nem hagytak ki egyet sem.

- A fiam is volt ilyen helyzetben, mikor járták a világot – meséli Szilágyi Gyöngyi. Négy éve nyugdíjas vagyok, de előtte mindig a Summerfesthez időzítettem a szabadságomat. Leginkább fiúkat szoktunk fogadni és általában ketten laknak nálunk. Ilyenkor az egész ház az övék. Én szívesen mosok, főzök rájuk, minden este kiteszek valami kis meglepetést. Amikor még a lakótelepen laktunk, volt egy kutyánk. Egyszer maláj lányokat fogadtunk, akik nem érintkezhettek kutyával, mert ha mégis, hét tengerrel kellett megmosniuk magukat. Ők például nem ettek sertéshúst, viszont hoztak szárított marhát és főztek is nekünk jellegzetes maláj ételeket. Nálunk mindig nagyon sokan vannak, mert bármikor beállítanak a rokonok vagy barátok Erdélyből vagy Szerbiából vagy az osztrák sógorunk. Ezért korlátoztuk, hogy általában csak két Summerfestest fogadunk. A legfontosabb dolgokat – éhes vagy? szomjas? mikor kell felkelni? – már meg tudom kérdezni spanyolul. Megértem azt is, ha egy perui fiú a szívére mutat, hogy "ott tart engem". A fiam kétnyelvű gimnáziumba járt, de spanyolul igazából a vendégeinktől tanult meg. Most több nyelven beszél. 2003-ban volt itt négy mexikói táncos. Ők tényleg úgy beépültek a családba, mintha a saját gyerekeim lennének. Már van is ott két "leányunokám". Később a fiam járt náluk és összehozott két mexikói táncegyüttest, akik korábban nem ismerték egymást. Máskor egy velünk egyidős portugál házaspár lakott nálunk, 2005-ben pedig a kolumbiaiak beöltöztettek bennünket a saját népviseletükbe... Most visszajön a columbiai főnök, és még két mexikói fog nálunk lakni. Rengeteg kis élményünk van! Csak azt fájlalom, hogy igazából nem sok idejük marad a vendéglátó családjukra, nagyon sokat kell jönniük-menniük. A férjemet nem hozza lázba a fesztivál, de én ott vagyok a legtöbb programon. Nem biztos, hogy így lenne, ha nem fogadnék táncosokat. Sokszor hajnalig táncoltam a fesztiválklubban. Volt, hogy szétvágtam egy ruhámat a jelmezhez. A végére nagyon elfáradok, de olyan szívet melengető, hogy otthon érezhetik magukat nálunk.

Ráksi Gyula és családja a lányuk révén kapcsolódott a Forráshoz és a Summerfesthez. Ugyancsak a panelban kezdték, majd kertes házba költöztek. Akkor kihagytak pár évet, de így is túl vannak a 15. vendéglátáson.

- A lányunk közben elment Debrecenbe egyetemre, de ez megmaradt, mert megszerettük. A feleségemmel mi is táncolunk, igaz, mi társastáncot. De szeretjük a népzenét is és szívesen táncolunk különféle népekkel. Ciprusiakkal kezdtünk, de laktak az elején angolok és amerikaiak is nálunk, a finnek egészen nyitottak voltak, de még ők sem annyira, mint a közép- és dél-amerikaiak. Nagyon megfogott bennünket a szeretetük, nyíltságuk. A kolumbiaiak "magyarországi anyámnak és apámnak" hívnak bennünket. Mindig invitálnak, hogy látogassuk meg őket, de még nem volt alkalmunk. Majd ha nyugdíjasak leszünk! A vendégek sosem érkeznek üres kézzel, pedig nem is tudják, kikhez jönnek.

Hoznak prospektusokat, mindenféle díszeket, pólót, kendőt... mindig valamilyen kultúrájukkal összefüggő ajándékot. Egyedül a törökökkel fogtunk törököt. Nem értettük meg egymást, nem jöttek el a vacsorára, amit nekik rendeztünk. Azt hiszem, nálunk lakott a Summerfest történetének legfiatalabb utazója, a 19 hónapos kolumbiai Alejandro. Még alig beszélt, de engem már a nevemen szólított.

Akkoriban a szabadidőközpontban volt a megnyitó és utána a táncosoknak részt kellett venniük egy megbeszélésen. A szüleik a kezünkbe nyomták az alvó kisfiút, hogy vigyük haza. Két napja ismertük egymást. Ilyen bizalommal vannak. Régebben volt két kutyánk, ezért nem adtunk a vendégeknek kulcsot, hanem beengedtük őket miközben mondogattuk a kutyáknak: "Nyugi, nyugi!" Aztán megkérdeztették a tolmács segítségével, hogy miért hívjuk ugyanúgy mindkét kutyát.

Eddig igyekeztünk úgy kivenni a szabadságunkat, hogy részt tudjunk venni a lehető legtöbb programban, de ez az idén nem fog menni. Majd igyekszünk a tévében követni. Azt már tudjuk, hogy az idén is kolumbiai zenészek jönnek hozzánk. Egyszer egy kolumbiaival próbáltunk salsázni, de nem nagyon ment. Nemrég azonban láttam a Facebook-on, hogy már tud. Örülnék, ha visszajönne, és együtt táncolhatnánk!

- Évek óta megközelítőleg azonos a vendéglátó családok létszáma, ez lényegesen csak akkor változik, ha szerbek vagy görögök érkeznek a városba, ilyenkor a helyi nemzetiségi családok is fogadnak – tájékoztatott Zsille Dóra, fesztiváltitkár. A régiek maradnak, ami igazolja, hogy ez igazán jó dolog, és évről évre csatlakoznak újak. Az évek során úgy alakult, hogy többnyire a latin-amerikai országokból érkezőket helyezzük el ebben a formában. Ők ugyanis nagyon nyitottak és családcentrikusak. Talán az is közrejátszik, hogy ők jönnek földrajzilag és kulturálisan is a legtávolabbról, ettől még izgalmasabb lehet a velük való találkozás. A vendéglátó családok több szempontból is nagyon fontosak a fesztivál számára. Nem csak a táncosok elhelyezésénél, hanem, mert valódi tapasztalati bázist nyújtanak. Ott vannak az összes eseményen, együtt élnek a fesztivállal, ezért nagyon fontosak a visszajelzéseik. Örülnénk, ha bővülne a kör, és sokkal több táncost helyezhetnénk el családi környezetben!

László Anikó (szintén vendéglátó)