Az "ars poetica dolorum" jelentése: a fájdalmak költészettana, amely latin kifejezés azonban mélyebb tartalommal is bír. A görög "poetica" a "poieó" igéből ered, amelynek jelentése: megtenni, létre hozni valamit. A költészet nem csak fényűző passzió, hanem sokszor passio, amely a megszenvedett életből táplálkozik – vallja Fazekas István. Véleménye szerint csak az a jó irodalom, illetve költészet, amelynek aranyfedezete a megélt élet, s amely kifejezetten a "szép életre mozgósít". Elmondta: részben azért választotta ezt a címet, mert nagyon sok nehézségen ment keresztül az utóbbi néhány évben. Az igaztalan támadások, az árulások sokszor megrendítik az embert, ám a nehézségek mégis nagyon jók, mert általuk is megtapasztalható az isteni gondviselés. Aki a történésekben felismeri a cselekvő Istent, az az őt ért sérelmeket és fájdalmakat a saját, vagy akár a mások javára tudja fordítani. Fazekas István alapvetően alanyi költő, vagyis költészete elsősorban vallomásos költészet. Ez a műfaj azért fontos a mai világban is, mert a modern technika ellenére például akár a szerelem, a tudás, vagy maga az elmúlás nem lesznek virtuálisak, hanem változatlanul konkrét dolgok maradnak, amelyekhez a teljes életével, a testével, a lelkével és a szellemével kötődik az ember. Ezt tükrözik vissza az Ars poetica dolorum vallomásai.

A kötetbe egy-egy latinul és héberül írt szerelmes vers is bekerült. Czigány György ajánló sorai szerint ezek "nem archaizáló szándék szülöttei, inkább költői mesterségének dinamikájához tartoznak". Fazekas a latinnal még jogi tanulmányai során kezdett el foglalkozni, a héberrel pedig a református teológián, amelynek jelenleg negyedéves hallgatója. Magyar anyanyelvünk mellett szerinte a latin az "apanyelvünk", amely hivatalosan is Magyarország államnyelve volt 1844-ig. Különösen érdeklődik a latinul író Janus Pannonius élete és művei iránt, számos versét lefordította már. Eredeti nyelven tanulmányozza az ókori szerzők, köztük Catullus műveit is, amelyek véleménye szerint így sokkal jobban megismerhetőek, csakúgy, mint a héberül írt bibliai Ó- és a görög nyelvű Új Szövetség.

Újabb műveken is dolgozik: "Út a káoszból" címmel, várhatóan karácsony előtt jelenik meg egy prózai összeállítás, amely esszéket, tanulmányokat, recenziókat és beszélgetéseket tartalmaz. A kötet egyebek mellett ókori művek, főként a görög tragédiák és korunk politikai inspirációinak összehasonlító elemzésével reflektál néhány mai közéleti problémára is. A szerző szerint a klasszikus drámáknak örökérvényű üzenete van, miután legtöbbjük civilizációnk fő kérdéseit, a hatalom természetét, a kisember ahhoz való viszonyát, az igazságosságot, illetve a helyes államformát vizsgálja. Ugyancsak örök konfliktust jelent az emberi és az isteni törvények, azaz a külső elvárások és a lelkiismeret összeütközése.

Rövidesen elkészül Fazekas István Nagy Imréről szóló darabja, amely szerves folytatása a közelmúltban bemutatott, "A megvádolt" című, Béres József feltalálóról írt művének. Utóbbi a puha diktatúrát, előbbi pedig a keményebb szocialista rezsimet ábrázolja. Nagy Imre és a görög drámából ismert Antigoné története összefonódik, mert mindketten elutasítják a zsarnoki kegyelmet. A forradalom mártírja ezzel a tettével legyűrte a diktatúrát, amely később meg is bukott, áldozata pedig – bár holttestét vashuzalokba tekerték és arccal a földnek fektetve tették a sírba – felmagasztosult. Fazekas István szerint azért is nagyon fontos látni Nagy Imre példáját, mert a magyar irodalom – kevés kivételtől eltekintve - még nem tudta méltóképpen bemutatni az ’56-os hősöket az ifjúság számára. Az egyedi szerkezetű mű betétdarabként, párhuzamot vonva felvillantja a történelem legnagyobb, Jézus ellen lefolytatott koncepciós perét.