Eötvösfutás örökké

  • SPORT
  • 2015-04-20
  • Írta: Ani
  • 1324 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Hatodik alkalommal, egyre bővülő csapattal – aktív és volt diákok, szülők és barátok részvételével – zajlott az idei Eötvös-emlékfutás a dobobókői Eötvös-emlékháztól a százhalombattai Eötvös Loránd Általános Iskoláig, 80 kilométeren. Idén huszonheten vállalkoztak az egyedülálló kihívásra, Soós Elek, Szegfű Norbert és Szabó Zoltán kizárólag futva teljesítették a távot.

Idén először diákok is csatlakoztak az emlékfutókhoz. A VUK triatlon szakosztályának sportolói – Rappai Fanni, Soós Dorka, Voda Levente, Hegyi Dávid és Szatmári Máté – egymást váltva, hol futva, hol kerékpáron gyűrték maguk alá a távot. Évről évre egyre többen szeretnének aktív részesei lenni ennek az egyedülálló kalandnak és átélni az élményt, amely a Sportparkban fogadja őket. A megérkezés eufórikus rivalgásában itt-ott látni egy-egy csendes ölelést, aggódó kézszorítást, megkönnyebbült mosolyt is. A Sportparkból az egész tömeg együtt indul az iskolához, ahol finomságok, köszöntők fogadják a sportolókat.


"Öt órakor indultunk, ahogy szoktunk, de mivel most két héttel később járunk már a naptárban, hajnalban sem kellett használnunk a lámpáinkat. Jól haladtunk, ráadásul idén először el sem tévedtünk. Hajtott bennünket, hogy péntek délután van, tudjanak a gyerekek mielőbb hazamenni" – mondta Soós Elek, az emlékfutás ötletgazdája és szervezője, egykori Eötvös-diák, jelenlegi szülő. Feltűnő volt a korábbi években sosem tapasztalt fáradtsága. "Kicsit legyengültem egy betegség miatt, és éppen az edzés szempontjából legfontosabb három hetet kellett kihagynom. A János-hegyi pihenőnél el is gondolkodtam, hogy kicsit kerékpárra ülök, de mire újra elindultunk, visszaállt bennem a rend. Többen azt gondolják, már biztosan elegünk van, de ezt a gyönyörűséget, a tavaszi erdőt, a természetet nem lehet megunni. Ameddig tudunk, futunk. Utána pedig kerékpárral, váltóban teljesítjük a távot. Remélem, lesznek, akik tovább viszik a stafétát!"


Utóirat: Soós Eleknek– 11 órás alvással – sikerült még a hétvégén újjászületnie, és vasárnap a Margitszigeten 8500 induló között az első háromszáz befutó közé érkezni a ViviCitta Félmaratonon.


Akik teljesítették a távot:


1. Bálint Andi

2. Berczi Norbi

3. Hájos György

4. Hegyi Dávid

5. Hegyi József

6. Kelemen Viktor

7. Kovács Gábor

8. Mészáros László

9. Pálinkás Gergő

10. Rapai Fanni

11. Pap Anna

12. Pap Dóri

13. Pap Zoli

14. Pápai Ádám

15. Rupics József

16. Somogyi Zsolt

17. Soós Dorka

18. Soós Elek

19. Szabó Zoltán

20. Szatmári Máté

21. Szegfű Norbi

22. Szűcs Józsi

23. Vígh Attila

24. Vígh Dóri

25. Voda Levi

26. Georgiádesz Gábor

27. Baranyi Zoltán

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák