A magyar csapatok mellett svájci, szlovák és cseh úszók is városunkba látogattak az immár hagyományos Szalai János Úszó Emlékversenyre, amelyet február 21-22-én rendeztek a Kiss László Sportuszodában.
A Százhalombattai VUK SE úszó szakosztálya ezzel a sporteseménnyel tiszteleg az egykori edző emléke előtt, aki az "ősidőkben" nagyon sok battai gyereket tanított meg úszni és versenyezni. A rendezvényt Sinka László alpolgármester nyitotta meg, és Szalai Attila sporttanácsnok mondott köszöntőt.
A két nap alatt 26 klub közel 400 versenyzője állt rajtkőre. Szombaton a 12 évesek és fiatalabbak, vasárnap a 13 évesek és idősebbek mérték össze tudásukat. Az évjáratos értékelésű versenyen a battai versenyzők 22 arany-, 20 ezüst- és 16 bronzérmet nyertek, és csapatunk az egyesületek közötti pontversenyben is az élen végzett, a TFSE és az SPK Bratislava előtt. Külön öröm, hogy az előkelő helyezést a két legjobb versenyző távollétében sikerült elérni. Grátz Benjámin és Osváth Artúr ugyanis a válogatottal edzőtáborozik Vértesi Tamás vezetésével.
A verseny jegyzőkönyvét és képeit a www.vuk-se.hu oldalon találhatják az érdeklődők.
Sok pihenő nem jut úszóinknak, hiszen jövő héten már a Jövő Bajnokai felmérőn vesznek részt és a Diákolimpia Országos Döntőjére utaznak az új Győri Sportuszodába.