Az anyanyelvért Magyarországon is kisebb-nagyobb csatákat kell vívnunk. Életben kell tartanunk és meg kell őriznünk azt a kincset, amelyről Lénárd Sándor költő így írt: "A magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell."

Szükség van nyelvi és kulturális hagyományaink megőrzésére, ugyanakkor nyitottságra is - vélekedik Bálint Ferencné nyugdíjas középiskolai tanár. Javasolja, hogy csak kritikusan válogatva használjuk azokat a játékos, leleményes és humoros szófordulatokat, amelyek rövid telefonüzeneteinkben terjedtek el.

Arra is felhívta a figyelmet, hogy a magyar nyelvet felelősséggel kell átadnunk gyermekeinknek, unokáinknak, tanítványainknak. Mesék, színházi előadások, könyvet olvasó szülők látványa a fiatalabb korosztályt arra ösztönözheti, hogy megismerkedjenek az anyanyelvükön íródott versekkel, elbeszélésekkel, regényekkel. A szókincs gyarapodásához, a szép, igényes beszédstílus kialakításához elengedhetetlen a tartalmas szülő-gyermek és pedagógus-gyermek együttlét. Sokan pénzhiánnyal magyarázzák az elmaradó színházlátogatást, könyvvásárlást, de közös süteménykészítés közben is elhangozhat értékes párbeszéd, amelyből a gyermekek sokat tanulhatnak. Ez azonban csak akkor valósulhat meg, ha a felnőttek mindig törekszenek a szép és igényes nyelvhasználatra.

Az önzés, az agresszió és a közönségesség nyelvünkben is érezhető. Túlságosan gyakori a trágár, a divatosnak vélt és az idegen szavak használata, pedig mindent ki tudnánk fejezni gyönyörű magyar szavakkal. Használjuk a szinonimákat, merjünk létrehozni új kifejezéseket! – biztat a szaktanár, és találó példaként a Folthalom szóalkotást említette.

A sekélyes pátoszt érzi az írott és beszélt köznyelv egyik legnagyobb hibájának Czifrik Katalin újságíró, szerkesztő. Úgy véli, azzal fejezhetnénk ki leginkább nemzeti érzelmeinket, ha anyanyelvünket pontosan, hűen használnánk, élve annak minden gazdagságával, képszerűségével, például a közmondások és szólások révén. A negatívumok között említette, hogy hajlamosak vagyunk "túlbeszélni" a dolgokat az egyszerű megfogalmazás helyett. Gyakran esünk túlzásokba – minden speciális, különleges -, pontatlanok, vagy éppen indokolatlanul finomkodók vagyunk. Ilyen, amikor terrorista hölgynek nevezünk egy bűnözőt.

A szerkesztő szerint anyanyelvünk felett a pontos helyesírással is őrködünk. A leggyakrabban elkövetett hibák között említette a vesszőket, amelyekből sok van, de nem ott, ahol kellene. Típushibának mondta az összetett szavak értelemzavaró különírását (pl. szarvasmarha és ló piac), az egy határozatlan névelő indokolatlan használatát (pl. Amikor felért a csúcsra, egy különleges élményben volt része.), a vonatkozó névmás körüli zavar (pl. családok, akik) illetve az indokolatlanul nagy kezdőbetűvel írt szavakat – amely mögött a rosszul értelmezett tisztelet keresendő.