Ígéretes évkezdés a kick-boxosoknál

  • SPORT
  • 2015-02-10
  • 1044 megtekintés
  • img

A téli alapozási időszak már a vége felé közeledik, így állapotfelmérőként tekintettek a Százhalombattai Kick-box SE-nél a 2015-ös év első versenyére.

A Sziget Küzdősport Akadémia Kupa meghívásos verseny január 31-én került megrendezésre Szigetszentmiklóson. Igazi főpróbának számít minden indulónak, hiszen a célja elsősorban a rutinszerzés és a bemutatkozás. A kicsiny, de lelkes battai csapat nemcsak versenyzőkkel képviseltette magát a sporteseményen, hanem bírókkal is, akik a küzdelmek problémamentes lebonyolítását segítették.


Kecskés István vezetőedző minden szempontból sikeresnek minősítette a különítmény szereplését, hiszen minden battai induló nyakába érem került. Bagyó Tímea két ezüst-, Ivánka Attila egy ezüst-, Patakfalvi-Vigh Hunor egy ezüst- és egy bronzérem tulajdonosa lett, emellett a bírói munkára is csak elismerő visszajelzések érkeztek, mind a szervezők, mind pedig a klubvezetők részéről.


A 2014-es év versenyeredményei alapján Bagyó Tímea és Koller Zoltán I. osztályú, míg Mezei János Nemzetközi sportoló minősítést szerzett. A kiemelkedő felnőtt versenyzői minősítést a klub életében először neki sikerült elérnie. (A képen Patakfalvi-VighHunor, Elszaszer Dávid, a Szigetszentmiklós-Tököl SE sportolója és Ivánka Attila.)



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák