Kovács Zsombor százhalombattai gokart-versenyző is meghívást kapott a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség és a Magyar Gokart Szövetség évzáró rendezvényére 2014 végén. A domonyvölgyi Lázár lovas parkban tavalyi, immár harmadik magyar bajnoki címéért tüntették ki. Az idei tervekről és változásokról édesapjával és menedzserével, Kovács Tiborral beszélgettünk.
"Zsombi a kategória legfiatalabb versenyzőjeként, mindössze 12 évesen lett a junior, 14-16 éves gokartosok mezőnyében magyar bajnok. Szakmai berkekben több olyan véleménnyel találkoztunk, hogy "csak" 1 ponttal nyerte meg a bajnokságot. A magam részéről ezeket a hangokat nem tartom korrektnek és reálisnak. Egyrészt Zsombi a tavalyi szezonban egy verseny kihagyására kényszerült, ami pontveszteséggel is járt. Másrészt pedig pontozásos sportág lévén, nem hiszem, hogy magyarázkodnunk kellene. Hamilton is egy pont előnnyel nyerte meg a Formula-1 Világbajnokságot 2008-ban!" – nyilatkozott Kovács Tibor.
A battai sportoló az idei szezont is a Hargitai Racing csapatánál folytatja. Lesznek technikai változások, amelyek a 2015-ös esztendőtől a junior kategória versenyzőit is érintik. Ezért Zsombor gokartjához új motorokat, karburátort, gyújtótrafót és kipufogót kell beszerezni. "A legnagyobb kihívás mindig a versenyzéshez szükséges anyagi erőforrások előteremtése. Az idén szeretnénk megvédeni a junior magyar bajnoki címet, és az országot, valamint városunkat képviselni a VB-n. 2014-ben hiába nyerte meg Zsombor a magyar bajnokságot, mivel még nem töltötte be a világbajnokságon való induláshoz szükséges 13. életévét. A Valenciában megrendezett sporteseményen a második helyezett indult."
Nagy megtiszteltetés érte a battai versenyzőt, amikor a napokban egy malajziai csapat e-mailben megkereste. A külföldi team – amely folyamatosan figyelemmel kíséri a kelet-európai gokart tehetségeket – felfigyelt Zsomborra és jövőbeni együttműködési, ösztöndíj-programra vonatkozó ajánlatot tettek számára. A csapattal való ismerkedéshez azonban elengedhetetlen a malajziai utazás és kint tartózkodás, amelyek költségét Zsombor családja az egész éves versenyzés és a VB-re való felkészülés mellett most nem tudja vállalni.
Zsombor már megkezdte a fizikai és mentális alapozást az idei megméretésekre. A Magyar Gokart Bajnokság áprilisban rajtol, az előző évek hagyományát folytatva indulni fognak a zónakupa versenyeken is, illetve idén először a Gokart Európa-bajnokságon való részvétel is a célkitűzéseik között szerepel.