Április 25-én és 30-án is nyert a Százhalombatta együttese, így egy meccsel a zárás előtt karnyújtásnyi közelségbe került a bajnoki cím az NB II C-csoportjában.
Ezt a karnyújtást május 7-én kell megtennie kosárlabdázóinknak a HP elleni idegenbeli összecsapáson, és a papírforma alapján minden remény meg van a sikerre, ugyanis ősszel fölényesen verték idehaza ezt a fővárosi gárdát. Persze nemcsak ez adhat önbizalmat a Macsali Róbert irányította kosarasoknak, hanem a Józsefváros és a Student KC ellen mutatott játék is. A nyolcadik kerületben 92-81-re győztek a mieink, a „hallgatók” ellen pedig idehaza 74-56-ra. Ez utóbbi találkozón a női edző (Sarlós Eszter) által dirigált budapestiek az első negyed után még vezettek 18-16-ra, ám a második negyedtől Besenyeiék (Gábor és Tamás), valamint Illés Bálint megmutatták, hogy bármikor képesek tempót és ritmust váltani. 30 perc játék után már 50-40 volt az állás ide, és megnyugodhattunk, mert Macsali a palánk alatt biztos kezű volt (a lepattanó szedésben is), és Simon, illetve Fekete is határozottabbá vált. A csereemberek is, Georgiades, Kovács és Gulyás egyaránt okosan tették a dolgukat. A látottakkal Szűcs Béla a korábbi edző, valamint a maroknyi közönség is elégedett lehetett, és önbizalomra adhat okot az is, hogy a játékosok úgy döntöttek, beneveznek a rájátszásba. Így még az is megtörténhet, hogy nemcsak az NB II B-csoportjába juthatnak fel, hanem akár az NB I/B-be is. Ennek azonban csekély a valószínűsége, de régi igazság az, hogy a bátraké a szerencse.