A duatlon diákolimpia megyei döntőjén elért szeptemberi sikerek után az országos döntőn is letette a névjegyét a Százhalombatta VUK SE triatlon szakosztálya.
Október 11-én Rádpusztán rendezték az országos döntőt. Sportolóink iskoláikat is képviselték, dobogós versenyzőink az Eötvös tanulói közül kerültek ki. A legkisebbek versenyében Rappai Bonita 3. lett, a gyermek korcsoportos leánycsapat - Rappai Tifani, Soós Dorka, Pálinkás Panna - szintén a 3. helyen végzett.
A szakosztály az őszi szünetben vendégül látta a balatonboglári triatlonos palántákat. Öt napig együtt készült a két csapat. Sok-sok munka mellett jutott idő játékra, barátkozásra is. A gyerekeknek ízelítőt adott úszástudományából ifjúsági olimpiai bajnokunk, Grátz Benjámin, aki örült az érdeklődésnek, megmutatta az érmeit, sőt, a közös fotózkodástól sem zárkózott el.
Az év végén, illetve a téli alapozó időszakban a triatlonosok is az úszást helyezik előtérbe, és a legtöbb munkát ebben a sportágban végzik. A gyakorlásra nagyszerű lehetőség adódott: két 12 órás úszóversenyen is elindult a szakosztály, amelyeken együttvéve 94 000 métert teljesítettek a triatlonisták. November 29-én Iváncsán 44 750 métert teljesítve fölényesen nyert az egyesület 12 fős csapata. December 5-én pedig, a veresegyházi éjszakai versenyen 49 250 métert teljesítve a második helyet sikerült megszerezniük. A triatlonos karácsony után az év utolsó napjait is együtt töltötték a battai triatlonosok. December 27-31-én "beköltöztek" az uszodába, 31-én pedig közös futással búcsúztatták az óévet.