Sikeres év, sikeres évzáró

  • SPORT
  • 2015-01-05
  • 1214 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

A legeredményesebb egyesületként zárta a Százhalombattai VUK SE az első ízben megrendezett Győr Open nemzetközi úszóversenyt 2014. december 17-20. között.

Az ünnepélyes keretek között átadott, új győri sportuszodát először az úszók vehették birtokukba. A látványos megnyitón részt vett Kiss László szövetségi kapitány, városunk alpolgármestere, és többek között Borkai Zsolt, a MOB elnöke is beszédet mondott. Hagyományteremtő céllal, első ízben került megrendezésre a "Győr Open", amelyen a felnőttek mellett még négy korosztály, utánpótlás-korú versenyzők is rajtkőre álltak. A négynapos versenyen 4 ország 36 egyesületének úszói mérték össze tudásukat.


A Százhalombattai VUK SE versenyzői sikeres éven és sikeres évzáró versenyen vannak túl. Úszóink a résztvevő szakosztályok közül a legtöbb érmet, összesen 81-et nyertek, és többségük egyéni csúcsokkal örvendeztette meg magát, edzőjét, valamint a nagyszámú szülői szurkolótábort.


Ebben az összevetésben a Kőbánya SC 64 éremmel második, míg a Győri Úszó SE, 39 éremmel harmadik lett. Az érmeket Petrov Iván, a győriek elnöke, Gyurta Dániel olimpiai bajnok és Vizi Csaba, a MÚSZ elnökségi tagja adta át.


A versennyel kapcsolatos információk és fotók megtalálhatók a www.vuk-se.hu oldalon.


Versenyzőinknek nem tartott sokáig a karácsonyi pihenő, hiszen január 18-án már újból megméretés várja őket. A százhalombattai Kiss László Sportuszodában rendezik a Pest Megyei Diákolimpia Döntőjét.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák