Judo - Sikert sikerre halmoznak

  • SPORT
  • 2014-10-20
  • 1147 megtekintés
  • img

Valamennyi súlycsoportban kiemelkedően jól szerepelnek a battai judósok az októberben kezdődött korosztályos nemzeti bajnokság fordulóiban.    

A diák B korcsoport (11 évesek) részére október 11-én, Tatabányán rendezett versenyen Sári Patrik képviselte a SZVISE-t. Miután minden ellenfelét megverte, a döntőben a tavalyi magyar bajnok felett is győzni tudott +60 kilogrammban.


A serdülő B korosztály Győrszentivánban, október 19-én megrendezett versenyében a mezőnyhöz képest egy évvel fiatalabb Bertók Krisztofer indult, aki október elején a saját, diák A korcsoportjában magyar bajnok lett. Nagyon szépen szerepelt: két győzelem és két vereség után a hetedik helyen végzett. Ugyanitt, a junior B korosztályban versenyzett Rajkai Róbert elsőévesként és a mezőny legfiatalabb versenyzőjeként. Gyönyörű versenyzéssel, három győzelemmel került a döntőbe, és végül az ezüstérmet sikerült megszereznie.


Sarkadi János edző elmondta: a mai napon Miamiba utazik az SZVISE két versenyzője, Szabó Katinka (52 kg) és Szabó Frigyes (73 kg), akik a junior világbajnokságon képviselik az egyesületet.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák