Egy 25 millió forint értékű Volkswagen kisbuszt adott használatba a Magyar Úszó Szövetség a Százhalombattai VUK SE-nek. Az utánfutóval is ellátott jármű jelentősen megkönnyíti majd a városi sportolók versenyeztetését. A MÚSZ emellett az uszodák korszerűsítéséhez is támogatást nyújtott.
Az összesen több mint 56 millió forintos fejlesztés a sportági szövetség 2013-21-es utánpótlás programja keretében valósul meg, amelybe Százhalombatta régióközpontként kapcsolódik be - idén három projekttel. A 19 személyes kisbuszt ünnepélyes keretek között vette át az egyesület szeptember 30-án. A VUK ifjú úszói utaztak is vele egy próbakört.
Vezér Mihály polgármester elmondta: kölcsönösen nagyon sok előnnyel jár a sportági szövetség és a város közötti együttműködés. Nemcsak a sport, hanem az élet minden területén segíti a kapcsolatépítést.
Kiss László, a MÚSZ Százhalombattán élő szövetségi kapitánya kiemelte, a MÚSZ nagyon készül a városban alapított Úszó Hírességek Csarnokának második beiktatási ünnepségére, amelyet november 8-ra terveznek. A sportágfejlesztési program kapcsán elmondta, hogy a 16 kiemelt sportág közül az úszás kapja jelenleg a legnagyobb állami támogatást. Nyolc éves tehetségfejlesztő programja alatt a MÚSZ tízszeresére szeretné növelni az igazolt sportolók számát. Kisbuszt mind a hét régióközpont kapott, a járművet az óvodai, iskolai úszásfoglalkozásokra is igénybe lehet venni.
Szél Pál, az önkormányzat sportbizottságának elnöke úgy vélekedett, minden idők egyik legnagyobb, nemzetközileg is elismert mestere és kiváló eredmények fémjelzik a battai úszósportot, amelynek a továbbiakban is kitüntetett figyelem jár.
Katona István, a VUK elnöke elmondta, eddig a szülők szállították a gyerekeket a közelebbi versenyekre, ha pedig távolabbi helyre utaztak, vagy nagyobb csapattal, buszt béreltek. A MÚSZ busz nagy szolgálatot tesz majd az egyesületnek. Az úszók például havonta kétszer vesznek részt versenyen a tehetséggondozó program keretében.
Vizi Csaba, a VUK szakosztályvezetője, a MÚSZ régióvezetője a létesítményfejlesztési céltámogatás felhasználásról beszélt. Mint mondta, nettó 8 millió forintból korszerűsítik a Kiss László Sportuszoda eredményjelző ledfalát, amely képek és a jelenleginél több információ közvetítésére is alkalmassá válik. A másik projekt keretében pedig nettó 15 millió forintot költenek az 50 méteres versenymedence felújítására. Egyebek mellett kicserélik a 16 rajtkövet. (Fotó: Szabó Timi)