Menetelnek a judósok

  • SPORT
  • 2014-09-15
  • 1107 megtekintés
  • img

Szinte minden hétvégén versenyre utaznak a százhalombattai judósok. Szeptember 14-én a tatabányai Faragó Benjámin Emlékversenyen Bertók Regina serdülő korosztályban, 57 kilogrammban első, Bertók Krisztofer diák A korcsoportban (12 évesek) 66 kilogrammban második, és Sári Patrik diák B korcsoportban (11 évesek) +60 kilogrammban első helyezést ért el.

A magyar judo válogatott 1966-os tragikus elvesztésének emlékére szervezett hagyományos sporteseményen nagyszámú korosztályos mezőny gyűlt össze – mondta Sarkadi János, a SZVISE szakosztályvezetője. Egyebek mellett Miskolcról, Győrből és Budapestről érkeztek az egyesületek. A három battai versenyző kiemelkedően szerepelt.


Ugyancsak remekül helyt állt Rajkai Róbert, aki szeptember 13-án az ifjúsági válogatottat erősítette a Duna Kupán. A Magyar Judo Szövetség magyar, szlovák és osztrák részvétellel szervezte a sporteseményt. A nemzeti válogatott elsőségéhez Robi szép győzelme is hozzájárult.


Szeptember 20-án Egerben, 27-28-án pedig Pakson, októbertől pedig a korosztályos nemzeti bajnokságokon versenyeznek judósaink.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák