Becsületben végzett munkája mellett életének meghatározó vonulata volt a keresztény értékrendhez való hűség. Autodidaktaként tanult meg orgonálni, tizenkét éves volt, amikor megszólaltatta a tárnoki katolikus templom hatalmas hangszerét. Harminc évvel ezelőtt került Százhalombattára, és rögtön kántori szolgálatra jelentkezett. Öröm töltötte el, amikor Kisberk Imre püspök a helyi Egyházközség Képviselő-testülete rendes tagjának nevezte ki 1970-ben. Úgy mondta, a keresztény tanítások szerint valamennyi vidám, vagy kesergő népdal, valamennyi komoly zenei mű egy-egy imádság a világot teremtő Úr felé. Ezért tett meg mindent azért, hogy az igehirdetést zene is kísérje. Az Ő érdeme is, hogy 1997. márciusában megszólalhatott a Szent István templom értékes, gyönyörű hangzású orgonája.

Három gyermekét, Endrét, Gábort és Ágnest katolikus hitben nevelte. „Érted haragszom, nem ellened” – mondta, ha dorgálásukra került sor. Ám ne higgyük, hogy morózus volt, hanem inkább vidám, jó kedélyű ember, aki könnyen teremtett kapcsolatot embertársaival. Tízedik unokájának születését már nem érte meg. Rövid szenvedés után, 68 éves korában, sorsával megbékélve ment el április 2-án.

A gyászjelentés záradékában sajátos mondat olvasható. A koszorúzásra szánt összeget – az elhunyt kívánsága szerint – a Szent László templom orgonaépítésére szíveskedjenek adományozni! László bátyám, felhívásod nem volt pusztába kiáltott szó, 366 ezer forint gyűlt össze az orgonára. Álmod tehát, megvalósulni látszik. Nyugodj békében!