Egy dunaparti csónakházban

  • SPORT
  • 2014-07-01
  • 1117 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Több éves kihagyás után idén újra kajak-kenu napközis tábort szervezett a Dunafüredi Vizisport Klub általános iskolás fiúk és lányok számára a Csónakházban. Négy héten keresztül, egyhetes váltásban csoportonként 18-20 gyermek részére biztosítanak tartalmas és sportos kikapcsolódást. Az eddigi tapasztalatokról és további tervekről az egyesület elnökével, Valkusz Pállal beszélgettünk. 

Éppen napjainkban zajlik az első turnus. Mit tapasztaltak eddig, milyen az érdeklődés?


Valóban, ők az első csoport, 16 fővel. A többségük fiú, de azért a lányok is egyre nagyobb számban jelentkeznek. Az előzetes regisztrációk alapján a következő csoportok is hasonló létszámmal fognak indulni. A tábort kizárólag olyan fiataloknak szerveztük, akik érdeklődnek a kajak-kenu világa iránt, de eddig még nem próbálták ki. A célunk, hogy minél többen megismerjék és megszeressék ezt a sportágat, és bízunk benne, hogy a programot követően ősszel már az egyesület tagjai között, sportolóként köszönthetjük viszont a gyerekeket. A korábbi évek tapasztalatai szerint várhatóan az idén is így lesz, és a táborozók legalább negyede tényleg visszajön evezni.


A táborba jelentkezéskor feltétel volt-e az úszni tudás?


Nem, egyáltalán nem. De az eddigi jelentkezők közül mindenki tudott úszni... Természetesen a foglalkozások keretében a vízi jártasság szabályairól is kapnak tájékoztatást a gyerekek, és aki beül a hajóba és vízre száll, annak a mentőmellényt is kötelező viselnie.


Ebben a sportban kevésbé járatos fiatalokat milyen más program várja még?


Ez egy sporttábor, ahol játékos formában ismerkednek meg a gyerekek a kajak-kenu sportággal. De emellett természetesen más mozgási lehetőséget is biztosítunk a számukra, így különféle labda- és csapatjátékok, sorversenyek, tollas, tenisz és egyéb társasjátékok teszik teljessé a képet. A csoportokkal két fiatal edző Kiss Gabriella és Vass Gábor foglalkozik.


Hogyan fogadják a tábori "körülményeket", milyen a hangulat?


A gyerekek nagyon lelkesek. Aki egyszer beült a hajóba, az többé szinte ki sem akar szállni. Aminek mi nagyon örülünk, hiszen az a cél, hogy minél több százhalombattai fiatalnak átadjuk a víz és a kajak-kenu sport szeretetét. Sokan azért választották ezt a lehetőséget, mert már a szüleik is az egyesületben eveztek, vagy nagyobb testvérük jár hozzánk. Ez elég nagy motiváció a számukra és lelkesen vetik bele magukat a játékos tanulásba.


Az egyesület az elismert, jónevű utánpótlásnevelő csapatok közé tartozik. Mi az, ami ezzel kapcsolatban említhető?


Elkezdődött a versenyidény, és idén már több bajnokságon is csillogó érmeket gyűjtöttek a fiataljaink. Évek óta ilyen jó eredményeink vannak, és minden évben akár több bajnokot is avathatunk. Most vidéki és országos megmérettetések várnak még a fiatal sportolóinkra. Célunk, hogy akik most itt kajakoznak az egyesületben, vagy részt vesznek ebben a táborban, az utánpótlást biztosítsák ehhez a sporthoz. Legyenek olyan gyerekek, akik a saját elhatározásukból űzik ezt a sportot, és hozzáállásukkal, tehetségükkel szeretnének kitűnni, mi mindehhez a tőlünk telhető legtöbbet biztosítjuk, mind helyszín, mind szakmai tudásból egyaránt. Szeretnénk továbbra is a kajak-kenu sport utánpótlás bázisa lenni.


Erre a legjobb példa Vass Péter, aki jelenleg tizennégyszeres bajnok. Ő is az egyik ilyen kajak-kenu táborban kezdte pályafutását, majd lendületesen vetette bele magát a sportba. Ő magyar bajnok szeretett volna lenni, és az edzéseknek és kitartásának köszönhetően sikerült is neki. Már 13 évesen korosztályos válogatott versenyző lett, és minden évben dobogós helyeket ért el, külföldön is. Most ismét nagy cél lebeg előtte, a riói olimpiára való kijutás. Jelenleg a Franciaországban zajló Európa Bajnokságon vesz részt, egyesületi párjával Szeiler Mátéval, ahol a döntőben 7. helyezést értek el, az U23-as korosztályban (19 évesen) 35 ország versenyzői között.


Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák