Eredményes versenyszezont zárt a Százhalombattai Kosárlabda Sport Egyesület, amelynek csapatai a tavalyi eredményeket szállították, vagy előrébb végeztek a bajnokságokban. Fekete Miklós alelnökkel értékeltünk.
A férfi csapat 11. helyen végzett a 16 csapatos NB II-es bajnokságban. Ez jobb eredmény, mint a tavalyi 13., Fekete Miklós azonban nem elégedett. Szerinte reális esélyük volt 8-9. helyen befutni, sokszor azonban nüánszokon csúszott el egy-egy mérkőzés, és az is, hogy a végelszámolásban előrébb végezzenek. Az utolsó 3-4 meccsre elfáradtak mentálisan illetve sérülések is tizedelték a csapatot.
A megyei bajnokságban játszó férfi csapat (egykori Pedagógus) 10. helyen végzett, amely megegyezik előző évi eredményükkel, hozták a formájukat.
Nagyon jól szerepelt, és a 4. helyet szerezte meg a női csapat ugyancsak a megyei bajnokságban.
Két fiú utánpótláscsapatot indítottak a megyei bajnokságban. A gyermek korosztálynak ez volt az első versenyéve, és igen sikeresen debütált. A nyílt bajnokságban 22 csapat között a 12., a zárt bajnokságban, amelyben csak Pest megyei csapatok szerepeltek, a 8. helyen végeztek. Elégedettek lehetnek a serdülő fiúk is: a nyílt bajnokságban 27-ből 14., a zárt bajnokságban pedig 8. helyen futottak be, vagyis előre léptek tavalyi eredményeikhez képest.
Az SZKSE-nek jelenleg több mint 110 igazolt versenyzője van. A csapatok számára pihenés, majd edzőtáborok következnek a nyáron. Hatodik alkalommal rendezik meg a Batta Kupát augusztus 21-24-én, amelyre idén hatodszor külföldi összeállítások is érkeznek a különböző korosztályokban.
Elégedett az utánpótlás leány csapatok szereplésével Bálintné Hegedűs Magdolna. A legkisebbek Budapest Bajnokság gyermek korosztályában indultak Bessenyei Tamás irányításával, és ötödik helyen végeztek. Tóth Kriszta tanítványai a Pest Megyei Gyermek Bajnokságon versenyeztek, és a zárt (tehát csak megyei csapatok részvételével zajló) bajnokságban első, a nyílt bajnokságban pedig második helyen végeztek. A ’99-2000-es korosztály a serdülő országos bajnokságban hajszál híján csúszott le a főtábláról.
A ’98-99-es születésű lányok megnyerték a Pest Megyei Serdülőbajnokságot. A ’97-98-asok 11. helyen végeztek az Országos Kadet Bajnokságban, és ugyanők remekül szerepeltek a Pest Megyei Junior Bajnokságon, amelyet a kevés számú junior csapat miatt összevontak a felnőttek versenyével. Így történt meg, hogy a Villámok a junior és a felnőtt megyei bajnokságban is elsők lettek.
A szakosztályvezető elmondta, szeretnék folytatni az építkezést. Szeptembertől várják azokat a 3-4-es lányokat, akik szeretnének kosarazni. Addig is érdemes tájékozódni a Villámok honlapján: www.villamok.hu