Mindegy, ki lövi a gólokat!

  • SPORT
  • 2014-06-10
  • Írta: ME
  • 947 megtekintés
  • img

Nyolcadik helyen zárta a 2013/2014-es szezont a Százhalombattai Kézilabda Egyesület felnőtt csapata az NB I./b Nyugati csoportjában. Meccsekről, gólokról, játékosokról, nehézségekről, előremutató jelekről és a kitartó, de sajnos, csak kis létszámú szurkolótáborról beszélgettünk Kertész Balázzsal, az SZKE elnökével.

Bizonyára sok kézilabdát szerető battai szurkoló emlékszik még arra a harcos, végsőkig kiélezett mérkőzésre, amelyen az SZKE tavaly Dabason megszerezte az ezüstérmet. Idén nem került dobogóközelbe a csapat. Hullámzó teljesítmények, hazai pontvesztések, sérülések nehezítették a pontok megszerzését, és néha bizony a szerencse is elkerülte a fiúkat, vagy egy vitatható bírói ítélettel is meg kellett küzdeniük.


"Több volt a csapatban, idén sajnos, nem jött ki a lépés, de nem vagyok elégedetlen vagy elkeseredett" – mondta Kertész Balázs. Úgy gondolja, hogy a bajnokság nyugati csoportjában a tizennégy csapat közül hét közel azonos játékerőt képviselt, csak a veszprémiek magaslottak ki a mezőnyből.


Az elmúlt szezont elemezve a kevésbé sikeres szereplésnek több oka volt. "Mintha semmi sem akart volna összejönni. A tavalyi kiváló eredmény után kevesebb tűz és motiváció jellemezte a csapatot. Többen távoztak, sérülések miatt meghatározó játékosok hiányoztak hosszú ideig. Néha kicsit "rövidnek bizonyult a kispad", mert a kiesők pótlásához többletenergia, több "hatvanperces" játékos szükséges. Nagyon hiányzott a végső elszámolásnál az a tíz pont is, amit a hazai mérkőzéseken nem sikerült megszereznünk. A pályán a végjátékokhoz extra teljesítmény szükséges, amit talán segített volna egy nagyobb létszámú, a fiúkat sportszerűen a "győzelembe hajszoló" szurkolótábor. Talán néha az anyagi bizonytalanság gondolata is motoszkált a fejekben, mert bár Százhalombatta Város Önkormányzata támogatást nyújt az SZKE-nek – amit ezúton is köszönünk –, az egyesület az átmeneti időszakokban likviditási gondokkal küzd, "borotvaélen táncol".


Természetesen, a pozitívumok felsorolása sem maradt el a szezon értékelésekor. Kertész Balázs úgy látja, ezt az évet csapatépítésre kellett szánni. Az új játékosok beváltották a hozzájuk fűzött reményeket, jól beilleszkedtek a gárdába, jó szellemű sportolók. Öt battai fiatal került a csoport góllövőlistájának első harmadába, ami bizakodásra ad okot. Kezdenek ebben az új felállású csapatban is megszületni azok a jó értelemben vett vezéregyéniségek, akik pozitív hozzáállásukkal, egészséges önbizalmukkal, csapatszellemükkel el tudják adni saját tudásukat. Ezek a példák aztán húzóerőként működhetnek a következő évadban.


A tervekről bizakodóan nyilatkozott a volt válogatott kézilabdázó. Bízik abban, hogy a csapat ebben a felállásban kezdi meg július végén az alapozást, felépülnek a sérüléssel bajlódó játékosok, és erősebb lesz az egység. Számít arra is, hogy azok a segítők (edző, gyúró, intéző), akik eddig önzetlenül, időt, energiát és saját anyagi lehetőségeiket nem kímélve folyamatosan a csapat körül tevékenykedtek, így tesznek jövőre is. Az ő munkájuk ugyanis, néha talán felér egy győzelmet jelentő góllal.


"Mindegy, hogy ki lövi a gólokat! Együtt kell tartanunk ezt a csapatot, szorgalmasan kell dolgoznunk a siker érdekében. Remélem, a következő szezonban úgy jönnek majd Százhalombattára az ellenfelek, hogy a papírforma szerint: itt nem nyerhetnek!" 

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák