Az 50. Amatőr Kupa-döntő következik

  • SPORT
  • 2014-05-23
  • 887 megtekintés

Pest megyei házi döntő az amatőrök kupasorozatában: a Pilis másodszor, a Biatorbágy először finalista A Diósgyőr – Újpest Magyar Kupa-döntő előmérkőzését két Pest megyei alakulat vívja.

Május 25-én, vasárnap ünnepli 50. évfordulóját az amatőr futball kiemelt fontosságú rendezvénye, a Szabad Föld Kupa néven indult, ma Amatőr Kupaként ismert sorozat, melynek mostani résztvevői a megyei I. osztályú Biatorbágy és a megyei II. osztály, Keleti csoportjából idén feljutó Pilis. Utóbbi együttes már a fél évszázaddal ezelőtt rendezett fináléban is részt vett, igaz, kupa nélkül tért haza, melyet most mindenképpen meg akarnak szerezni a döntőben debütáló Biatorbággyal szemben.


A Pest megyei "házi" döntőt 16 órás kezdéssel, a Magyar Kupa előmérkőzéseként rendezik meg a Puskás Ferenc Stadionban. A találkozót a helyszínen tekinti meg a Vác FC jelenlegi trénere, a korábban többek között a magyar labdarúgó-válogatottat, a Ferencvárost, a Videotont, a Győrt, vagy éppen a Zalaegerszeget is irányító Csank János, aki folyamatosan értékelni fogja a látottakat, melyet az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának hivatalos Facebook-oldalán olvashatnak majd az érdeklődők. A két résztvevő számára a díjakat – serleg, érmek, oklevél – Balázs András, a Magyar Labdarúgó Szövetség Amatőr Bizottságának elnöke, valamint Szlahó Csaba, az MLSZ Pest megyei társadalmi elnöke adják majd át. Az amatőrök vetélkedésére 1500-2000 néző várható. Az előrejelzések szerint telt ház előtt zajló Diósgyőr – Újpest Magyar Kupa-finálé után – nem hivatalos információink szerint – a két csapat tagjainak nyakába Csányi Sándor, az MLSZ elnöke és Simicskó István sportért és ifjúságért felelős helyettes államtitkár akasztja az érmeket.


Az Amatőr Kupa-döntő kapcsán a sorozat öt évtizedes történetét bemutató négyoldalas mellékletet jelentett meg az MLSZ Pest Megyei Igazgatóságának kommunikációs partnere, a Sportszelet című közép-magyarországi sportlap május 23-i, pénteki számában. A melléklet bemutatja a két települést és a döntős klubokat, a fináléig vezető útjukat és még számos érdekességet. A lap a május 30-án, pénteken megjelenő kiadásában fényképekkel színesített helyszíni beszámolót közöl majd, amelynek – egyebek mellett – része lesz Csank János mesteredző részlétes szakmai értékelése, valamint megszólalnak az 1964. november 7-én rendezett 1. Szabad Föld Kupa-döntőn, a Budaörs – Pilis (2:1) mérkőzésen a győztes csapatban pályára lépő Szalai Istvánt és Szendrei Istvánt is.


Viadukt-Biatorbágy – Pilis Amatőr Kupa-döntő

Budapest, Puskás Ferenc Stadion, 2014. május 25., vasárnap, 16:00


Várható kezdőcsapatok és mezszínek


VIADUKT SE-BIATORBÁGY: Retezi Károly – Kerkovits Ágoston, Mico Szmiljanics, Mérey Márk, Kele Balázs – Nikolov Balázs, Szép Imre, Varga Dániel, Arany Zoltán – Mogyorósi Zoltán, Busa Bálint. Játékos-edző: Nagy Lajos.

Cserejátékosok: Bácskai János (kapus), Mándi Ferenc, Nagy Lajos, Novák Lőrinc, Szabó Róbert, Szarka Zoltán, Várkonyi Zoltán, Zoufal II Nándor (mezőnyjátékosok).

Színösszeállítás: piros-fehér-fehér.


PILISI LK-LEGEA: Dudás Tibor – Popon Tamás, Kinder László, Kerepeszki Zoltán, Marginean Christian – Gál Szilárd, Halgas István – Kiss János, Kurucsai Milán, Vizi Dániel – Malik Gábor. Edző: Patakfalvi György.

Cserejátékosok: Schlingloff Szilárd (kapus), Lasán Bálint, Mátrai Balázs, Mezei Róbert, Petyán Gábor, Sáran Tamás, Vernes Zsolt (mezőnyjátékosok).

Színösszeállítás: zöld-fekete-zöld.



Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák