VUK SE – Labdarúgó Szakosztály hirei

  • SPORT
  • 2006-04-11
  • 692 megtekintés

Megkezdődtek a bajnokságok, eddigi eredményeink:

U19
U-19-es csapatunk az NB III. ifi bajnokságban eddig négy mérkőzést játszott, ahol összesen hét pontot szerzett.

VUK SE – Pénzügyőr 1-3 (gól: Győri Alex)
Héring Gyula: Jó erőkből álló, a közvetlen élmezőnyhöz tartozó Pénzügyőrt sikerült nagy erőbedobásra késztetni, javul a játékunk, de még sok munka áll előttünk.

VUK SE – Bábolna 0-0
Héring Gyula: Ha kihasználjuk helyzeteinket több góllal nyerhettük volna a mérkőzést.

VUK SE – ROJIK 5-0 (gól: Kelemen László, Török Róbert, Szincsák Bence, Győri Alex 2)
Héring Gyula: Talán az eddigi legjobb játékunkkal sikerült nyerni az ősszel még bajnoki álmokat szövögető, most is dobogós ellenfél ellen.

VUK SE – Dunakeszi 2-0 (gól: Henrik Gergő, Kelemen László)
Héring Gyula: Jó képességű csapatot győztünk le egy kifejezetten jó mérkőzésen. Három mérkőzés óta nem kaptunk gólt, szeretnénk ezt a teljesítményt folytatni.


U16
A bajnokságok a zord időjárás miatt nehezen indultak el, de így is túl vagyunk már néhány mérkőzésen:

VUK SE – Dunakanyar 1-7 (gól: Babitz Péter)
Nagy István: A bajnokesélyes ellen az idény első mérkőzésén, nem sikerült bravúrt létrehoznunk. Keményen dolgozunk tovább.

Gödöllő – VUK SE 0-9 (gól: Babitz Péter 5, Baráti Dávid, Károlyi Csaba, Nagy Viktor, Ribényi Máté)
Nagy István: Az első harminc per után nem volt kétséges nagyarányú győzelmünk. Külön gratulálok Babitz Péter 5 góljához.

VUK SE – Budaörs 5-0 (gól: Babitz Péter 2, Nagy Viktor, Tordai István, Zakor Béla)
Nagy István: Ezen a mérkőzésen nem csak eredményesen, de helyenként tetszetősen is játszottunk.


U13 / A
A bajnokságok a zord időjárás miatt nehezen indultak el, de így is túl vagyunk már két mérkőzésen:

VUK SE – Dunakanyar 5-0 (gól: Katona Dániel 2, Heiger Balázs 2, Szűcs Péter)
Károlyi Róbert: Jó mérkőzésen megérdemelt győzelmet arattunk.

VUK SE – Budaörs 1-0 (gól: Herczeg Simon)
Károlyi Róbert: Sok helyzetet hagytunk ki, négy kapufát lőttünk, és végül egy jól eltalált lövéssel nyrtünk.


U13 / B
A torna rendszerű bajnokságban egy fordulót játszottak Simon Tamás tanítványai Dorogon.

Dorog – VUK SE 3-0
Törökbálint – VUK SE 0-3 (gól: Sándor Soma, Tóth Márk, Pregitzer Viktor)
Simon Tamás: Az őszi fordulókban mindkét csapattól vereséget szenvedtünk, sőt a Dorogtól hat gólt kaptunk. Most a Törökbálint ellen sikerült meggyőző játékkal győzelmet ünnepelnünk. A sokkal jobb fizikai adottságokkal rendelkező dorogi csapattal szemben fegyelmezett, jó játékkal végig egyenrangú ellenfelek tudtunk lenni, és jobb helyzetkihasználással bármi megtörténhetett volna. A két mérkőzésen az egész csapat jó teljesítményt nyújtott, kiemelni Szecsődi Márkot, Pregitzer Viktort és Kiss Rolandot tudnám.
A két mérkőzésen az alábbi játékosok léptek pályára:
Bíró Christopher, Pregitzer Viktor, Szecsődi Márk, Kiss Roland, Szűcs József, Kanyicska Ábel, Sándor Soma, Szecsődi Adrián, Tóth Márk, Simonics Márk, Major Ádám, Kránicz Ádám, Póder Patrik


U11 / A

Viktória SE – VUK SE 4-7 (gól: )
Bakó László: Ha kihasználjuk helyzeteinket több góllal nyerhettük volna a mérkőzést.

RAFC – VUK SE 0-3 A hazai csapat nem tudott kiállni, így versenybizottsági döntés született

RTK – VUK SE 2-5 (gól: )
Bakó László: Ha kihasználjuk helyzeteinket több góllal nyerhettük volna a mérkőzést.


U11 / B
A torna rendszerű bajnokságban egy fordulót játszottak Dörnyei Balázs tanítványai Tárnokon.

Tárnoki KSK – VUK SE 6-0
Solymár – VUK SE 5-0
Dörnyei Balázs: Sajnos nem tudtuk megszorítani ellenfeleinket.


U9
A torna rendszerű bajnokságban egy fordulót játszottak Godena Gábor tanítványai Budaörsön.

LIVER SE – VUK SE 10-0
Biatorbágy – VUK SE 10-3
Érd – VUK SE 3-10
Godena Gábor: Idén először voltunk szabadba, és 5x2-es kapura kellet játszanunk. Sajnos a két erős csapat ellen nem tudtuk felvenni a versenyt, de a harmadik mérkőzésen teljesítményünk már elfogadható volt. Kiemelném Károlyi Olivért aki 9 góljával és remek játékával legjobbunk volt a tornán.


Heti program:
U19 04.16.vasárnap 14:00 Fót-VUK SE
U16 04.15.szombat 12:00 Veresegyház-VUK SE
U13 / A 04.15.szombat 10:00 Veresegyház-VUK SE
U13 / B 04.13.csütörötk 10:00 (VSZK) VUK SE-Tárnoki Bolhák

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák