A meleg hangulatú összejövetelt Sinka László alpolgármester kezdeményezte, aki felidézte, mennyi mindent tanult gyermekként tisztességről, becsületről, jóságról Tibi bácsitól és Erzsi nénitől, attól a két embertől, akiknek ez nem tanult hivatásuk, hanem példamutató életük tette őket tanítóvá. Az eseményt megtisztelte Vezér Mihály polgármester is, aki az elkötelezett közösségépítő munka mellett példaértékűnek és irigylésre méltónak nevezte a Dubecz-házaspár kapcsolatát, magánéletét is. Kialakítottak egy "szigetet", ahova bárkit beengedtek, ahol minél több szeretet adtak, annál többet kaptak vissza.

Az ünnep helyszíne évtizedeken át szolgált a házaspár második otthonaként. Sőt, itt ismerkedtek meg az ötvenes évek derekán, amikor Tibi bácsi, mint mozigépész a vetítés végén visszacsévélte a tekercseket, Erzsi néni pedig a többiekkel együtt zenét hallgatva, táncolva várta, míg végzett a munkájával. Akkor még persze nem "néni" és "bácsi" voltak, hanem a közösség aktív fiataljai.

Dubecz Tivadar édesapjával halászott a Dunán, Erzsike a postán dolgozott, így munkájuk miatt is "ezerszám" ismerték az embereket, ezer szállal kötődtek Óvároshoz. Látták a közösségi ház számtalan arcát, megélték hányattatott sorsának minden fázisát. A háború után leromlott az állapota, de az ötvenes években a pártpropagandának minél több bázisra volt szüksége, így mozit alakítottak ki benne. Tibi bácsit nemcsak kitanították a mozigépész szakmára, de "kísérleti nyúlként" a legújabb vetítőket teszteltették vele. 1989-ben lepergett az utolsó film, a mozit bezárták, a ház gazdátlanná vált. Egy időben még az is felvetődött, hogy eladják, vagy kocsma lesz belőle. Dubeczék azonban határozottan a védelmére keltek, mert a negyvenes években a helyiek társadalmi munkában, az egész közösség hasznára húzták a házat. Tibi bácsi mozigépész éveiről bővebben Jankovits Márta, A falusi bíró című kötetében is olvashatunk.

Amikor elcsendesedett a közösségi ház, a Dubecz-házaspár akkor is visszajárt. Takarítottak, gondozták, felügyelték az alkalmi rendezvényeket. Egy ideig mindössze mosolyt kaptak ezért, illetve Tibi bácsinak 1998-ban Kultúráért Százhalombatta Díjat adott a város. 1999 után kérték fel őket, hogy vállalják el teljes állásban a gondnokságot, amit 2009-ig láttak el. "Szép rendezvényeket tartanak, látjuk, zajlik az élet, de most nincs úgy gazdája a háznak..." – zárta emlékezését Tibi bácsi.

"Elmondani nem lehet azt a szép életet, amit itt leéltünk! – mondta Erzsi néni, majd felolvasta versét, ami pontosan összefoglalja azt az önzetlen, áldozatos munkát, amit a közösségért végeztek: "Elhoztam a szívemet szívesen közétek, vigyázzatok rája, örökre a tiétek..."