Beül az ember az autóba, elfordítja a kulcsot, és kimegy a forgalomba. A többi közlekedő feltételezi róla, hogy van jogosítványa, némi rutinnal is rendelkezik, nem ivott vezetés előtt, nem lőtte be magát valamilyen droggal, és nemcsak arról gondoskodott, hogy üzemanyag legyen a tankban, hanem arról is, hogy a jármű a lehető legjobb műszaki állapotban legyen. Arra kanyarodjon, amerre a vezető szeretné, és meg tudjon állni, ha szükséges.
Nem haladhatunk úgy a főúton, hogy minden egyes kereszteződésnél elfog bennünket a félelem: hátha az onnan érkező nem tudja, hogy nekünk van elsőbbségünk. Minden pillanatunk a bizalom jegyében zajlik, és nemcsak a közlekedésben. Feltételezzük az étterem szakácsáról, hogy gyakran mos kezet, az orvosról, hogy a nekünk megfelelő gyógyszert rendeli, az óvónőről, hogy vigyáz a gyerekünkre, a kőművesről pedig, hogy nem fog ránk dőlni az általa épített ház. Nem ellenőrizhetünk mindenkit, nem győződhetünk meg mindenről a saját szemünkkel.
Akad, aki nem szolgál rá erre a bizalomra: a teherautó-sofőr elalszik menet közben, a pék egeret süt a kenyérbe, a sebész pedig nem azt a beteget operálja meg, akit kellene. Ők a szabályt erősítő kivételek. Nem viselnek megkülönböztető jelzést, amely felhívná a figyelmet másságukra. Veszélyesek, mert a bizalmunkat rendítik meg. Ha kapcsolatba kerülünk velük, a rossz tapasztalat hatására kételkedni kezdünk, gyanakvóvá válunk, elbizonytalanodunk. Ha szerencsénk van, ritkán érnek bennünket negatív élmények, és nem állandósul a bizalmatlanságunk. Annál inkább, mert nem mondhatunk le se az óvónőről, se a pékről, se az orvosról.
Bizalom nélkül élhetetlen lenne az életünk. Hinnünk kell abban, hogy embertársaink legalább akkora felelősségtudattal rendelkeznek, mint mi magunk, hogy tisztességgel, a legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat. Emellett persze a saját cselekedeteinkre is oda kell figyelnünk, mert felelősek vagyunk azoknak a hitéért, akik megbíznak bennünk. A bizalom elve nem létezik a kölcsönösség nélkül: csak annyit várhatunk el másoktól, amennyit ők is elvárhatnak tőlünk. Másképp fogalmazva: elvárásainknak mindenek előtt saját magunknak kell megfelelnünk.
Április 9-én országgyűlési képviselőt választunk. Lesz közöttünk olyan, aki személyre, és lesz, aki pártra adja a voksát. Nem ez a fontos, hanem az, hogy éljünk a lehetőséggel, ahogyan komoly, felnőtt, választójoggal rendelkező állampolgárokhoz illik, akik számára fontos, hogy saját dolgaikban saját maguk döntsenek. Ha nem veszünk részt a választáson, akkor is lesz eredménye, de ahhoz nekünk nem lesz közünk.
Ne engedjük át senki másnak a jogot, ami bennünket illet! Saját magunk, a saját kezünkkel tegyük oda az x-et! Szavazzunk bizalmat a jelöltek valamelyikének! Cserébe elvárhatjuk, hogy a megválasztott képviselő ne játssza el a bizalmunkat.
Akad, aki nem szolgál rá erre a bizalomra: a teherautó-sofőr elalszik menet közben, a pék egeret süt a kenyérbe, a sebész pedig nem azt a beteget operálja meg, akit kellene. Ők a szabályt erősítő kivételek. Nem viselnek megkülönböztető jelzést, amely felhívná a figyelmet másságukra. Veszélyesek, mert a bizalmunkat rendítik meg. Ha kapcsolatba kerülünk velük, a rossz tapasztalat hatására kételkedni kezdünk, gyanakvóvá válunk, elbizonytalanodunk. Ha szerencsénk van, ritkán érnek bennünket negatív élmények, és nem állandósul a bizalmatlanságunk. Annál inkább, mert nem mondhatunk le se az óvónőről, se a pékről, se az orvosról.
Bizalom nélkül élhetetlen lenne az életünk. Hinnünk kell abban, hogy embertársaink legalább akkora felelősségtudattal rendelkeznek, mint mi magunk, hogy tisztességgel, a legjobb tudásuk szerint teszik a dolgukat. Emellett persze a saját cselekedeteinkre is oda kell figyelnünk, mert felelősek vagyunk azoknak a hitéért, akik megbíznak bennünk. A bizalom elve nem létezik a kölcsönösség nélkül: csak annyit várhatunk el másoktól, amennyit ők is elvárhatnak tőlünk. Másképp fogalmazva: elvárásainknak mindenek előtt saját magunknak kell megfelelnünk.
Április 9-én országgyűlési képviselőt választunk. Lesz közöttünk olyan, aki személyre, és lesz, aki pártra adja a voksát. Nem ez a fontos, hanem az, hogy éljünk a lehetőséggel, ahogyan komoly, felnőtt, választójoggal rendelkező állampolgárokhoz illik, akik számára fontos, hogy saját dolgaikban saját maguk döntsenek. Ha nem veszünk részt a választáson, akkor is lesz eredménye, de ahhoz nekünk nem lesz közünk.
Ne engedjük át senki másnak a jogot, ami bennünket illet! Saját magunk, a saját kezünkkel tegyük oda az x-et! Szavazzunk bizalmat a jelöltek valamelyikének! Cserébe elvárhatjuk, hogy a megválasztott képviselő ne játssza el a bizalmunkat.
