2013/2014. bajnokság Nb1/b. Nyugati csoport 1. forduló 2013. szeptember 15. Szentendre KC - Százhalombattai KE 24:29 (15:13)
Elkezdődtek a 2013/2014-es Nb1/b. bajnokság küzdelmei a nyugati csoportban is. Az első fordulóban városunk az SZKE a nyáron jócskán átalakult Szentendre gárdájához látogatott. A mérkőzés előtt nem sokat lehetett sejteni a hazaiak összeállításáról, éppen ezért volt különleges a felkészülés.
A budakalászi sportcsarnok adott otthont az összecsapásnak, ez a körülmény talán némileg ellensúlyozta a hazai pálya előnyét.
A rendkívül rutinos hazai csapatban olyan egykori NB1-es és válogatott játékosok szerepelnek idén, mint Bajusz Sándor és Doros Ákos. A mérkőzés elején kicsit indiszponáltan játszott az SZKE, a Szentendre pedig több lerohanást is sikeresen végigvezetve 5-6 gólos előnyre tett szert a félidő derekára. Keresztes József időkérése után azonban összeállt a vendégek védekezése, és pillanatok alatt elolvadt a hazai előny. A Százhalombatta támadójátéka Nagy Csaba beállásával hatalmasat javult, a jobb átlövő lendületének köszönhetően sorra sikerült gólokat elérni. A félidőben már sejteni lehetett, hogy erőnlétben és szervezettségben is felülkerekedhet az SZKE.
A jó pár kiállításnak is köszönhetően a várva várt fordulat nem jött olyan könnyen, de a második félidő közepére már 1-2 gólos vendégvezetést mutatott az eredményjelző. Számos eredményes védekezéssel könnyű indítás gólokat szervezve, fokozatosan lépett el az SZKE. Az utolsó három percben már nyugodtan kézilabdázhattak a battai játékosok, mert az elfáradt hazaiak kevés kreativitást mutattak támadásban.
Az ötgólos győzelem gyönyörű nyitány. A mérkőzésen az új igazolások is pályára léptek és egészében véve elmondható, hogy jól sikerült beilleszkedésük.
Az első hazai mérkőzésen, szeptember 21-én, 18 órától a Tata ellen valószínűleg nehezebb dolguk lesz a battai kéziseknek. Nagyon számítanak a szurkolókra. Hajrá Batta!