Megújult a Szentendre és Pomáz közötti forgalmas mellékút. A szakaszt ünnepélyes keretek között augusztus 1-jén adták át, melyen Tarnai Richárd, Pest megye kormánymegbízottja is jelen volt.
Újabb mellékút-felújítási projekt fejeződött be Pest megyében az Új Széchenyi Terv forrásaiból. Ezúttal a Szentendre-Pomáz összekötő út 2,5 kilométeres szakasza vált európai színvonalúvá, csaknem 384 millió forintból. A Közép-magyarországi régióban, vagyis Pest megyében 2013 év végéig összesen 16,071 milliárd forint megítélt forrást használ fel a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt., ebből mintegy 81,9 kilométernyi út felújítása valósul meg.
Tarnai Richárd az eseményen tartott beszédében kiemelte, a megújult út biztonságosabb, gyorsabb és kényelmesebb közlekedést tesz lehetővé a térségben élőknek.
A Szentendre-Pomáz összekötő út 2,5 kilométeres szakaszán a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelező lokálisan, a szükséges helyeken újraépítette és megerősítette az út pályaszerkezetét, majd új aszfaltréteget terített. A rekonstrukciós munkákkal összefüggésben az érintett útszakasz csapadékvíz elvezetését is kijavították a meglévő szikkasztó árkok tisztításával, rendezésével, továbbá a padkarendezési munkákat is elvégezték a szakemberek. Emellett az útszakaszt érintő Dera-patak hídját is felújították a kivitelező munkatársai, a műtárgy így többek között új hídszigetelést, pályaburkolatot és korlátokat kapott. A burkolatot érintő munkálatok mellett a forgalomtechnikai jelzések is megújultak.
(Pest Megyei Kormányhivatal)