Védőnői konferencia a kormányhivatalban

Védőnői konferenciát rendezett az Emberi Erőforrások minisztériuma a Vármegyeháza épületében július 8-án, ahol elsősorban a védőnői hálózat megújításáról esett szó. a rendezvényt Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott nyitotta meg.


A köszönet szavai a legfontosabbak, ha a védőnőkről és munkájukról beszélünk – mondta köszöntő beszédében Tarnai Richárd kormánymegbízott, aki hozzátette, az elmúlt években több intézményrendszer is átalakuláson ment keresztül az országban, melyek mind a jobb átláthatóságot, az összehangoltságot és a hatékonyabb munkavégzést szolgálták.


A konferencia kezdeményezője, Bábiné Szottfried Gabriella miniszteri biztos a védőnői hálózat átalakításáról szólva kiemelte, a védőnői szolgálat fejlesztése kiemelt kormányzati feladat, s ebben a kormányzat elképzelése találkozott a védőnők igényével. A miniszteri biztos kiemelte, a 700 millió forintos uniós támogatásból többek között megvalósulhat az Országos Védőnői Szolgálat létrehozása, az egységes védőnői rendelet megalkotása, az új várandós gondozási kiskönyv koordinálása, a Magyar Védőnői Szolgálat hungarikummá minősítésének előmozdítása, valamint a védőnői méhnyakszűrés országos kiterjesztése is.


(Pest Megyei Kormányhivatal)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák