Szoboravatás Nagykőrösön

Az ország sorsát ma is eldönti, hogy milyen irányba fordul a vidéki Magyarország élete - mondta Kövér László június 28-án Nagykőrösön, az 50-es évek áldozatai és üldözöttei emlékére állított szobor avatási ünnepségén. Az eseményen részt vett Tarnai Richárd, Pest megyei kormánymegbízott is.


Az Országgyűlés elnöke hangsúlyozta: a rendszerváltoztatás egyik legnagyobb adóssága a vidéki emberek becsületének helyreállítása. Most, amikor az ország megújulásának idejét éljük, erőfeszítéseket teszünk ezen adósság pótlására - fogalmazott.


"Emlékeznünk kell mindarra, amit a létező szocializmus diktatúrája elkövetett a nemzettel és ezen belül a magyar parasztsággal szemben. Amikor a parasztság lelkét és szellemét akarták megtörni azzal, hogy elvették tőle jogos jussát, örökségét, megélhetését, a földet" - mondta.


A házelnök szerint történelmi jelentőségű változások zajlanak az országban. Megújítjuk az állam szinte minden elemét, rendszerét, miközben korrigálni kell mindazt, amit a rendszerváltozás kezdete után elrontottunk, elmulasztottunk, vagy ami néhány éve még jónak vagy elviselhetőnek tűnt, de mostanra egyszerűen eljárt felette az idő. Új alaptörvényt alkottunk, megreformáltuk az oktatást, az egészségügyet, a nyugdíjrendszert, a katasztrófa-elhárítás szervezetét, a munka világát. Mindezt azért, hogy versenyképesebbé és gyermekeink számára élhetőbbé tegyük ezt a hazát - összegezte Kövér László.


Az ünnepség után a megjelentek – köztük Tarnai Richárd is – elhelyezték az emlékezés virágait a szobor talapzatánál.


A város közepén, a Hősök terén felállított szobor Szabó György Munkácsy díjas helyi szobrászművész alkotása, amelyet az egyházi szertartás szabályai szerint Hernádi László esperes-plébános szentelt fel.


(MTI/Pest Megyei Kormányhivatal)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák