Megállíthatatlan

  • SPORT
  • 2013-07-15
  • 866 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img

Kovács Zsombor, százhalombattai gokart-versenyző július 22-én tölti be 11. életévét. Az elmúlt esztendő számos díjat és változást hozott az ifjú bajnok életébe. Édesapjával és menedzserével, Kovács Tiborral beszélgettünk a közelmúltról és a tervekről.

Az év elején csapatot váltottak és a budapesti TOP motorsporthoz szerződtek az új szerelő-mérnökkel, Szász Lászlóval együtt. Kétszer indultak a Közép-Kelet-Európai zónakupában, ahol a futamok során sikerült első és második helyezést is szerezni, annak ellenére, hogy az új csapat sem tudta biztosítani a megfelelő technikai feltételeket, így útjaik hamar elváltak. Áprilisban átigazoltak a Hargitai Racing csapathoz, ahol Ben George, világbajnok ausztrál gokartos vállalta magára Zsombor edzését. A Közép-Kelet-Európai zónakupa kecskeméti futamán már vele indultak májusban és meg is nyerték a minimax kategóriát.


A július 6-7-i hétvégén Ausztriában folytatták a zónakupa versenyeit. Az első futamban sikerült a második helyet megcsípni, de a második futamban összeakadtak a gokartok. "Most nézzük a károkat" – jegyezte meg Kovács Tibor. A korábbi Birell kaszniból az idén átültek egy Alonso nevével fémjelzett gokartba. Zsombor nagyon hamar alkalmazkodott az új vázhoz, már az első versenyen bizonyított, a második alkalommal már nyerni is tudott az új szerkezettel.


Az idén részt vettek formula autó ülésteszten és jövőre már tervezik, hogy kipróbálnak egy formula BMW-t is. Egyelőre azonban marad a gokart, talán kategóriát váltanak és Zsombor a jövőben már junior futamokon indulhat. Egyelőre plusz súlyokat kell rakni az autóra, hogy a szabályok szerinti terheléssel versenyezzen társai ellen. Terveik szerint, jövőre nem sokat fognak Magyarországon versenyezni, mert nincsenek jó fejlődési lehetőségek. Szeretnék kipróbálni magukat a holland bajnokságban, ahol több pilótával mérhetné össze a tudását Zsombor. (Fotó: Szabó Tímea)

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák