Bronzéremmel zárta a 2012/13-as Pest megyei I. osztályú férfi kézilabda bajnokságot a százhalombattai DKSK csapata. A négy évvel ezelőtti újraalapítás óta egyre jobb eredményeket értek el, most beteljesült dobogós álmuk is.
Tavaly negyedikként végeztek a legerősebb megyei bajnokságban, akkor tűzték ki maguk elé a dobogós célt. Jól indult a szezon, sorra jöttek a győzelmek, mindössze egyszer kaptak ki a tizennégy mérkőzés során, így hét pont előnnyel és meggyőző gólkülönbséggel nyerték az alapszakasz küzdelmeit.
A rájátszásba kerülésért vívott páros mérkőzésen is magabiztos győzelmet arattak, ami elegendő volt az első négybe jutáshoz, de ők a dobogóra vágytak. Ebben a szakaszban tíz mérkőzés várt rájuk. Tápiószelén ugyan nagyarányú vereséget szenvedtek, de hazai pályán heroikus küzdelemmel vágtak vissza. Az első félidőben nyolc góllal vezettek és a másodikat is sikerült találattal kezdeni, de aztán a játékosok elfáradtak a maguk által diktált tempótól, és bár győztek, a hatgólos előny nem volt elég a döntőbe jutáshoz. A bronzéremért meg kellett küzdeni a másik csoport egyik legerősebb csapata, a Domony ellen. Először annak otthonában, amit rendkívül összeszedett fegyelmezett játékkal sikerült háromgólos győzelemmel zárni. Az itthoni visszavágón az ellenfél már hat góllal is vezetett a második félidőben, de huszáros hajrával sikerült egygólosra csökkenteni a vereséget, ami azt jelentette, hogy a csapat megszerezte a bronzérmet.
"A DKSK újkori történetében először lett bronzérmes, és ez a csapat egységének, küzdeni tudásának és összefogásának köszönhető – mondta Koller János, edző. Nem akarok kiemelni neveket, mert mindenki maximálisan hozzátett a sikerhez. Ezúton szeretném megköszönni a szurkolók, hozzátartozók segítségét, ami nélkül ez az eredmény nem jöhetett volna létre."
A DKSK ebben a szezonban 7-10 stabil emberrel tudott kiállni egy-egy mérkőzésre, így kevés lehetősége maradt cserére. A sikerben nagy szerepe volt a védekezés oroszlánrészét felvállaló belső négyesnek, akik a megye egyik legmagasabb védőfalát képezték a kapunk előtt. A csapattagok 19-45 év közöttiek, nem lehet még tudni, ki megy és ki marad a következő szezonra, de reméljük, inkább nő majd a létszámunk, mint csökken.
A DKSK a jelenlegi erőviszonyokat figyelembe véve a lehető legjobb eredményt érte el. Koller János véleménye szerint, több játékossal és biztosabb anyagi háttérrel a csapat tudná fogadni a juniorok közül már kiöregedett, de az NB-IB-hez még felkészületlen játékosokat, akikkel jó eséllyel feljuthatnának az NB.II-be, és akkor újabb lehetőségek nyílnának meg a százhalombattai kézilabdázásban.
A bronzérmes DKSK tagjai:
Elnök: Molnár Sándor
Ügyvezető: Szabó József
Technikai vezető: Kőváriné Krisztián Szilvia
Edző: Koller János
Játékosok: Matos Zoltán, Nagy Zsolt, Gólya Levente, Bikkes Dániel, Krisztián Ferenc, Varga Levente, Zsidákovits Dániel, Major László Tamás, Balázs Attila, Zsidákovits Nándor, Salfai Csaba, Bodrogi Krisztián, Raffai Imre Dr., Saibán Dániel, Pruch Csaba, Homonnay Zsombor