Mostanában sokan aggódnak a százhalombattai sajtó függetlenségéért. Köszöni szépen, jól van. Jobban, mint valaha. Idén októberben lesz négy éve, hogy nagykorúsították. A helyi nyilvánosság felszabadítása azonban jó néhány hónappal korábban kezdődött. Elévülhetetlen érdemeket szerzett benne egy Stormtrooper álnéven írogató személy. Hogy ki volt ő valójában, talán már sohasem tudjuk meg, lehet, hogy maga is elfelejtette. Mi azonban ne feledjük, amit tett! Ha minden állítását nem is, a tekintélyelvű tájékoztatás ellen indított forradalmát igazolta az idő.
Tévedés ugyanis azt feltételezni, hogy amiről nem beszélünk, az nem létezik, amit sokszor elmondunk, arról előbb-utóbb mindenki elhiszi, hogy igaz, akinek pedig sokszor látjuk a fotóját, azt megszeretjük.
Ha egy médium következetesen elhallgatja a tények és vélemények egy részét, előbb-utóbb elveszíti a hitelességét, ami abban nyilvánul meg, hogy a kutya nem olvassa, nem hallgatja, nem nézi. Ez a legrosszabb, ami történhet vele. De nemcsak vele, hanem azokkal is, akiket látszólag a legnagyobb odaadással szolgált. Mert azt a médiumot, amelyre már a kutya sem kíváncsi, semmire nem lehet használni, politikai manipulációra sem. Ennek a belátásához persze kell némi politikai felvilágosultság, vagy legalább az a józanság, amit politikai vezetők regnálásuk idejével azonos arányban hajlamosak elveszíteni.
Ha a mindenkori hatalom eléggé felvilágosult is józan, hagyja, hogy a sajtó szakmai elvek alapján, azaz szabadon működjön. Az így felszabadult sajtó pedig megkezdheti mindennapos függetlenségi harcát a legkülönfélébb politikai, gazdasági, intézményi, civil és személyes érdekekkel szemben, amelyek mind-mind érvényesülni kívánnak benne és általa. Így volt ez, amióta világ a világ. És még inkább így van, amióta egyre többen vélik úgy, hogy csak az történik meg, amiről a média hírt ad.
Szóval, nagy a nyomás, és a sajtónak nem könnyű eldönteni, mikor, melyik irányból és mennyit engedjen. Addig azonban, amíg ezeket a döntéseket maga hozhatja meg, saját szakmai elvei alapján, nem kell aggódnunk függetlenségéért, sem a szabad véleménynyilvánításért. Arról lehet vitatkozni, hogy ezzel a szabadsággal az egyes helyi médiumok mennyire tudnak élni, vagyis mekkora a szakmai kapacitásuk, illetve milyen erős bennük a hajlam, hogy mindig a legkisebb ellenállás felé mozduljanak.
Aki viszont az övétől eltérő vélemények megjelenését, vagy saját alulreprezentáltságát a médiában csak azzal tudja magyarázni, hogy ez a média csak propagandaeszköz, mert ki van szolgáltatva a helyi hatalomnak, mélységesen téved. Ha pedig ezt a meggyőződését mással is megosztja, netán nyilvánosan hirdeti, akkor sajnos nemcsak magát csapja be, hanem a közvéleményt is félrevezeti.
Ha valóban kívánjuk a sajtó szabadságát, semmi más dolgunk nincs, mint hogy éljünk vele. Persze messzemenően tiszteletben tartva egymást, a nyilvánosságot és a valóságot.
Ha egy médium következetesen elhallgatja a tények és vélemények egy részét, előbb-utóbb elveszíti a hitelességét, ami abban nyilvánul meg, hogy a kutya nem olvassa, nem hallgatja, nem nézi. Ez a legrosszabb, ami történhet vele. De nemcsak vele, hanem azokkal is, akiket látszólag a legnagyobb odaadással szolgált. Mert azt a médiumot, amelyre már a kutya sem kíváncsi, semmire nem lehet használni, politikai manipulációra sem. Ennek a belátásához persze kell némi politikai felvilágosultság, vagy legalább az a józanság, amit politikai vezetők regnálásuk idejével azonos arányban hajlamosak elveszíteni.
Ha a mindenkori hatalom eléggé felvilágosult is józan, hagyja, hogy a sajtó szakmai elvek alapján, azaz szabadon működjön. Az így felszabadult sajtó pedig megkezdheti mindennapos függetlenségi harcát a legkülönfélébb politikai, gazdasági, intézményi, civil és személyes érdekekkel szemben, amelyek mind-mind érvényesülni kívánnak benne és általa. Így volt ez, amióta világ a világ. És még inkább így van, amióta egyre többen vélik úgy, hogy csak az történik meg, amiről a média hírt ad.
Szóval, nagy a nyomás, és a sajtónak nem könnyű eldönteni, mikor, melyik irányból és mennyit engedjen. Addig azonban, amíg ezeket a döntéseket maga hozhatja meg, saját szakmai elvei alapján, nem kell aggódnunk függetlenségéért, sem a szabad véleménynyilvánításért. Arról lehet vitatkozni, hogy ezzel a szabadsággal az egyes helyi médiumok mennyire tudnak élni, vagyis mekkora a szakmai kapacitásuk, illetve milyen erős bennük a hajlam, hogy mindig a legkisebb ellenállás felé mozduljanak.
Aki viszont az övétől eltérő vélemények megjelenését, vagy saját alulreprezentáltságát a médiában csak azzal tudja magyarázni, hogy ez a média csak propagandaeszköz, mert ki van szolgáltatva a helyi hatalomnak, mélységesen téved. Ha pedig ezt a meggyőződését mással is megosztja, netán nyilvánosan hirdeti, akkor sajnos nemcsak magát csapja be, hanem a közvéleményt is félrevezeti.
Ha valóban kívánjuk a sajtó szabadságát, semmi más dolgunk nincs, mint hogy éljünk vele. Persze messzemenően tiszteletben tartva egymást, a nyilvánosságot és a valóságot.
