Az eddigi legnépesebb mezőny gyűlt össze a Nyílt Masters Judo Magyar Bajnokságon március 23-án a százhalombattai Városi Szabadidő Központban. 189 versenyző vett részt a küzdelmekben – mondta el Flóri Miklós, a Magyar Judomesterek Clubjának elnöke.
Az összecsapások délelőtt fél tizenegytől este hétig zajlottak három tatamin. A város által biztosított ledfal exkluzívvá és impozánssá tette a verseny megjelenését. Flóri Miklós kiemelte, hogy a tavalyihoz hasonló jó együttműködés jellemezte egyesülete és a házigazda VSZK szervező csapatát, és ha jövőre is számíthatnak a város támogatására, szívesen rendeznék újból Battán a Masters bajnokságot.
A shiaiba (küzdelem) tizenegy országból – Ausztria, Románia, Anglia, Csehország, Horvátország, Németország, Szlovákia, Szlovénia, Szerbia, Oroszország, USA – neveztek a versenyzők, a magyarok ezúttal is remek eredményeket értek el, több arany-, ezüst-, bronzérem került a nyakukba. Kiemelkedően jól szerepelt az olipiai ezüstérmes Csák József, a hazai mezőny legerősebb versenyzője. A százhalombattaiak kevésbé voltak sikeresek. Szél Pál IV. danos mester kisebb operációja miatt nem nevezett, de szervezőként részt vett az eseményen.
Talán kevesen tudják, hogy a harminc évesnél idősebb judósok szervezett versenyeztetése hazánkban indult el az 1996-ban alapított Magyar Judomesterek Clubja kezdeményezésére. Az egyesületnek köszönhető, hogy mára világ- és Európa-bajnokságokat is szerveznek a judo mestereknek, amelyeken egy-egy alkalommal 800-1000 versenyző méreti meg magát. Létszámát, rendezését tekintve a Nyílt Magyar Bajnokság az egyik legszínvonalasabb Masters verseny, amely a nemzetközi judo szövetség hivatalos versenynaptárában is szerepel.
A verseny másnapján, 24-én harmadik alkalommal került megrendezésre a Nyílt Masters Kata (formagyakorlat) Magyar Bajnokság, amelyen a magyarok mellett további öt ország sportolói vettek részt. Flóri Miklós úgy értékelt, ebben a versenytípusban is sikerült előre lépni a tavalyi évhez képest.