SZLK: az új elnök is az NB II-t pályázza meg

  • SPORT
  • 2006-03-07
  • 1191 megtekintés
  • img

Mester Emil lemondása után új elnököt választott a Százhalombattai Labdarúgó Klub Rednágel János személyében. A battai futball felemelkedéséért már eddig is sokat tevő klubvezetőt a csapat előtt álló feladatokról és a tavaszi célokról kérdeztük.

- Számított-e arra, hogy elnökké választja a tagság?
- Nem, hiszen Mester Emil nem sokkal a januári közgyűlés előtt jelentette be lemondását. Amikor bő két éve elnökségi tag lettem, akkor is ért váratlan meglepetés, ugyanis rá egy hónapra már megválasztottak alelnöknek. A feladatom főként a szponzori háttér kialakításával kezdődött, de 2004 nyarától ügyvezető elnökként is dolgoztam, a csapat körüli mindennapos feladatok intézése és az operatív teendők ellátása volt a dolgom is. A munkától persze sohasem féltem, mindig a legjobb tudásommal próbáltam segíteni ennek a nagy múltú, de sok hányattatáson átesett labdarúgó-együttesnek, amely sok örömet szerzett nekem. Nemcsak adtam, hanem kaptam is, a rang pedig soha nem foglalkoztatott, hanem csak az, hogy a városi futball életben maradjon, és lehetőség szerint visszajuthasson egyszer a méltó helyére.

- Úgy hallottam, hogy egyhangúlag választották meg elnöknek.
- Így van. Az új alelnök Győrffy Lajos lett, és az elnökségnek Germán Józsefen és Antal Istvánon kívül tagjává vált Molnár Bertalan is.

- Nem tart attól, hogy ha idén tavasszal netán nem sikerül a feljutás a csapatnak, akkor azt önön kérik majd számon a battaiak?
- Nyugodt lelkiismerettel vállalom annak a kijelentésemnek a súlyát, hogy ennek a csapatnak most valós esélye van az NB II-be való feljutásra. Néhányan persze óvatosságból le akartak beszélni arról, hogy ezt ilyen egyértelműen megfogalmazzam, de meggyőződésem, hogy a játékosoknak is érezniük kell, hogy a mérce magas, és ez a vezetőség mindent elkövet a siker érdekében. Mint tudjuk, a sportban bármi megtörténhet, de ha a szurkolók azt látják, hogy a battai csapat harcol a győzelemért, akkor megbocsátják talán azt is, ha esetleg nem jön össze a bravúr. Bárhogyan alakuljon is, nem hiszem, hogy csak engem tennének majd felelőssé, avagy csak engem koronáznak királlyá.

- Ön szerint gyengült, vagy erősödött a keret télen Siklósi László távozásával és a négy új játékos érkezésével?
- Siklósit elengedtük egy finn másodosztályú együtteshez, mert nem akartuk megfosztani ettől a lehetőségtől, másrészt ezt a szerződése is lehetővé tette. Akik érkeztek, azok egyértelműen erősítést jelentenek. Mind Smelo Dávid, mind Tőzsér Richárd nívós helyen, az MTK-nál nevelkedett, és a fiatalításba beletartozik a martonvásári Kupi Zoltán leigazolása is. Ugyanakkor szükség van a rutinos, tapasztalt futballistákra is, ezért csábítottuk el Ódor Zoltánt a Felcsúttól. Ő egyébként ott kevés játéklehetőséget kapott Nagy Lászlótól, illetve Komjáthy Andrástól, ráadásul nem új számára a battai közeg, mert tizenkilenc esztendősen már játszott nálunk az akkori NB I/B-s együttesben.

- Ön is focizott korábban?
- Természetesen. Fiatal koromban Veszprém megyei lévén a Taliándörögd gárdáját erősítettem, és miután 1968-ban Százhalombattára kerültem, még innét hat évig visszajártam focizni a megyei másodosztályú meccsekre.

- Ennek volt köszönhető, hogy 2004 nyarán Taliándörögdön is szerepelt az SZLK?
- Igen. Mellesleg akkor éppen a Művészetek Völgye rendezvénysorozat keretében mérkőztek meg a mieink a helyiekkel. Még ma is fociznék, ha a térdem engedné. Visszatérve az SZLK-hoz, a klubbal, illetve jogelődjével úgy kerültem először kapcsolatba, hogy a fiam itt játszott.

- Beszéljünk még Önről! Mivel foglalkozik a helyi labdarúgás menedzselése mellett?
- Szerintem nagyon sokan tudják a városban, hogy a Dunai Finomító egyik üzemének vagyok a vezetője. Vegyészmérnöki diplomával rendelkezem.

- Milyen a viszonya Szép Imrével?
- Korrekt és baráti. Eddig is kiválóan megértettük egymást, és ezen semmit sem változtat, hogy elnök lettem. Nagyra tartom a munkáját, egy edzőt amúgy is leginkább az eredmények minősítenek. Márpedig Szép Imre Tepszics Ignác távozása után vette át a szakmai munka irányítását, és rövid időn belül bajnokcsapatot épített. Az együttes feljutott a negyedikből a harmadosztályba, és most az NB III-ban az első helyről várhatjuk a tavaszi folytatást, amely reményeink szerint elvezethet az NB II-höz. Imrének ebben a sikerben oroszlánrésze van.

- Mint ahogy önnek is a biztos anyagi háttér megteremtésében. Ha jól értesültem, akkor most egy új bázis, egy klubház megvalósításán is fáradozik.
- Való igaz. Szűkösek az öltözői lehetőségeink, és nincs egy állandó helyünk, ahol értekezleteket, megbeszéléseket tarthatnánk. Éppen emiatt beadvánnyal fordultunk az önkormányzat képviselő-testületéhez, és a polgármester úrhoz, hogy segítsenek minket anyagilag is.

- Milyen válasz érkezett erre?
- Tulajdonképpen pozitív. Az önkormányzat eddig is támogatott minket céljaink elérésében. Most nem egy különálló labdarúgó-székházat javasol számunkra, hanem egy olyan bővítést, hozzáépítést, amely a sportcsarnok fejlesztésével és átépítésével egyidejűleg valósulhatna meg. Igaz, ez még nem lehet aktuális, de reménykedünk benne, hogy ha a csapat feljebb lép, akkor felgyorsulnak a folyamatok a 12X47 méteres klubhelyiség ügyében. Ha ez megépül, és a százhalombattai futball NB II-es lesz, akkor beteljesül az álmom, és nemcsak az enyém, hanem a labdarúgóké és a sportágat szeretőké is.

- Milyen álma van még ezen kívül?
- Talán még egy. Nagypapa szeretnék lenni!

FELSŐ SOR:
HARKA LÁSZLÓ (technikai vezető), NAGY GÁBOR, TOLNAI TIBOR, TŐZSÉR RICHÁRD, NOKTA ROLAND, JAKAB ÁRPÁD, BAKÓ LÁSZLÓ, PALKÓ BÉLA, TRIZNA TAMÁS, BRÁTÁN MIHÁLY (gyúró)

KÖZÉPSŐ SOR:
SERFŐZŐ ISTVÁN (pályaedző), HORVÁTH FERENC (szertáros), KISS JÓZSEF (intéző), SERFŐZŐNÉ DOMNANOVICH RENÁTA (klubtitkár), MÓRA KRISZTIÁN, NAGY BALÁZS, KUPI ZOLTÁN, SMELÓ DÁVID, MOLNÁR BERTALAN (elnökségi tag), REDNÁGEL JÁNOS (elnök) SZÉP IMRE (vezetőedző)

ALSÓ SOR:
BÍRÓ TAMÁS, GYURKOVICS ÁDÁM, SÁRDI GÁBOR, KASZÁS ATTILA, NAGY ENDRE, KÁROLYI RÓBERT, KÖKÉNY TIBOR, ÓDOR ZOLTÁN, IJF. SZÉP IMRE, NYIKON LEVENTE

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák