A versnek íze van. Néha olyan, mint a méz; vagy mintha beleestünk volna egy kis üveg Nutellába. Tudjuk majszolgatni, akár kenyérrel, hogy mégse legyen geijl, vagy anélkül, megfeledkezve a kalóriákról és más természeti csapásról, pusztán azért, mert jólesik, örömet okoz.
Vannak versek, amelyeknek szomorúságuknál fogva olyan ízük van, mint a korai kiwinek, borzasztóan savanyúak, mégis elragadóak. Elragadják lelkünket, és mintha egy lavór ecetben áztatták volna meg, úgy kapjuk vissza. Furfangjuk kiismerhetetlen, a világmindenség legnagyobb és legegyszerűbb csodája ez. Örülünk kárörvendően, hogy neki fáj, vagy együtt érzően: neki és nekem is fáj. Örülünk, hogy más sokkal szebben ki tudta fejezni azt, amit mi is érzünk, csak szavakat nem találtunk hozzá. Kimondva könnyebb. Együtt könnyebb. A Verselők köre is ilyen szándékkal alakult; pár sorral egy életre szóló ajándékot adni, néhány estével felejthetetlen élményt szerezni, nyitott lélekkel új barátságokat kötni. Verseket és versírókat, kicsit önmagunkat is megismerni. Lélekdarabkákra, emléktöredékekre, érzészuhatagokra rábukkanni, rácsodálkozni, nyakig merülni bennük és vágyni arra, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk a megoldáshoz. Ami nincs. Ha érzed, ha átérzed, már tudsz mindent.
Ilyesmi az, amikor hasonló beállítottságúak találkoznak. Kölcsönadjuk fél szárnyunkat, és hagyunk repülni, ahogy te is szárnyakat, ihletet, egy kis varázst adsz nekünk, ha eljössz, és megmutatod költeményedet vagy egyéb írásodat minden hónap második csütörtökjén a BMK Galériájában. Tomcsányi Dorina
Ilyesmi az, amikor hasonló beállítottságúak találkoznak. Kölcsönadjuk fél szárnyunkat, és hagyunk repülni, ahogy te is szárnyakat, ihletet, egy kis varázst adsz nekünk, ha eljössz, és megmutatod költeményedet vagy egyéb írásodat minden hónap második csütörtökjén a BMK Galériájában. Tomcsányi Dorina
