Hideg zuhany Veszprémben - Meglepő vereséget szenvedett az SZKE

  • SPORT
  • 2012-11-19
  • 719 megtekintés

November 18. 17 óra Veszprém, NB I/B nyugati csoport 10. mérkőzés

MKB Veszprém KC II. – SZKE 36-22 (18-9)


2012. november 18-án az MKB Veszprém II. KC csapata ellen nem várt, ám a mérkőzés képe alapján teljesen megérdemelt vereséget szenvedett a százhalombattai kézilabda csapat.


Szürke, komor, álmosító, sajnos ezek a jelzők az időjárás mellett a csapat játékára is jellemzőek voltak a találkozó napján. A tavaly még kétgólos győzelemmel megvívott ütközetre semmiben nem hasonlított a mostani. Kevés egyéni jó teljesítmény, nem megfelelő védekezés és gyenge támadójáték következménye a fájó vereség. A veszprémi fiatalok, lendületesebbek, motiváltabbak voltak, ami valószínűleg meccshiányuknak is köszönhető, hiszen a nagycsapat a BL-ben vitézkedett, így a juniorok pihentek a vasárnapi meccs előtt. A felkészülésük jól sikerült, remek csapatmunkával, szervezett, gyors kontrákkal már az első félidő közepétől elhúztak a jobbra hivatott battai fiúktól. A végeredmény tehát egyértelmű a sokkal jobb napot kifogó veszprémiek megérdemelten nyertek az egyébként sportszerű mérkőzésen. Ezúton is gratulálunk nekik.


A csapat már a jövő hétvégi Alba Regia elleni mérkőzésre koncentrál, hogy helyrebillentse őszi mérlegét és visszavegye a második helyet a tabellán.


Hajrá Batta!

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák