Az 1956. október 23-án kirobbant, a szovjet igát lerázó forradalom mámoros szabadságot hozott. Mindenki szervezkedett, bontotta a diktatúrát. A forradalom első napjai alatt drámai spontaneitással és egyidejűséggel a független önrendelkezés vívmányaként országszerte megalakultak a forradalmi tanácsok, nemzeti tanácsok, munkástanácsok.

Százhalombattán az év októberében éppen leváltották Lenkei Bertalan tanácselnököt, de utódjáról nem gondoskodtak, így a forradalom vezető nélkül találta a falut. A vezető beosztású tanácstagok is távol maradtak hivataluktól, kivéve Maráczi Lajos vébétitkárt, aki Sefcsik István javaslatára falugyűlést hívott össze. Ezen a falu védelme érdekében fegyveres nemzetőrséget szerveztek, majd Nemzeti Bizottmányt is létrehoztak, amelynek tagjai Sefcsik István elnök, Udvardi Károly, Osztovics János, Boros Kálmán, Cseresznye József, Bráth Ferenc, Maráczi Lajos, Kovács Miklós voltak. A Nemzeti Bizottmány létrehozásával Százhalombatta is konszolidálta a forradalmat. A Bizottmány igyekezett normális mederben tartani a falu közigazgatását, amely – utólag mondhatjuk – sikerült is.

Ettől függetlenül Százhalombattán is előfordultak a rendszer szempontjából túlkapások. A nyomozati jegyzőkönyvekben olvasható többek között, hogy a téglagyár egyik irodájából kis Lenin szobrot loptak ki, amelyre aztán célba lőttek, vagy a vörös zászlót felszabdalták és törlőrongynak használták. Würth Pál kocsmáros egy fekete kenyeret tett ki egy polcra, amely mellé kiírta "Ilyen kenyér van a Szovjetunióban velünk is ilyen kenyeret akarnak etetni, ne engedjétek, harcoljunk a ruszkik ellen". Betörték Vinis Györgyné csúcsvezetőségi titkár ablakát, megfenyegették Tóth K. István kriptokommunistát, és egy a téglagyárban tartott mulatság után néhány kótyagos fiatalember ledöntötte a temetőben lévő Szovjet Hősi Emlékművet.

A forradalom leverését követően a Nemzeti Bizottmány december 1-jén felbomlott, és az élet visszatért a forradalom előtti medrébe. Az addig háttérbe húzódó pártfunkcionáriusok újra színre kerültek, a forradalom alatt örvendezők pedig rémülten várták sorsukat.

A helyi politikai és tanácsi apparátus kimerítő feltáró munkájának eredményeként 1957. március 5-én karhatalmisták elvitték Sefcsik Istvánt, Würth Pált, Kovács Miklóst és Cseresznye Józsefet. Az elhurcoltak megjárták az Aradi utcai főkapitányságot, a Kozma utcai gyűjtőfogházat, majd a kistarcsai internálótáborban kötöttek ki. 1957. június 25-én letartóztatták Maráczi Lajost is. Az internálótáborból több hónapi fogság után, gyakorlatilag szó nélkül kiengedték Würth Pált, Kovács Miklóst és Cseresznye Józsefet.

A nyomozómunkát követően 1958. január 30-án "a százhalombattai ellenforradalomban való részvételért" Maráczi Lajos, Sefcsik István, Versits Károly és Lenkei Sándor ellen emeltek vádat. A vádirat szövege bizonyítja az alapos "tényfeltárási" munkát. E szerint az I. rendű vádlott, Maráczi Lajos egykori vébétitkár megmaradt hivatalában, de a vezetést átengedte Sefcsik Istvánnak, és mindenben együttműködött vele, ellenforradalmi felhívásokat szövegezett meg és olvasott be a hangosbemondóba. A II. rendű vádlott, Sefcsik István részt vett a Szovjet Hősi Emlékmű ledöntésében, a hatalmat magához ragadva megszervezte a Nemzeti Bizottságot, lefegyverezte a két helyi rendőrt, feloszlatta a termelőszövetkezeteket, valamint le akarta váltani az iskolaigazgatót és az agronómust. A III. rendű vádlott, Versits Károly részt vett a szovjet emlékmű ledöntésében és más szimbólumok meggyalázásában, a IV. rendű, Lenkei Sándor részt vett a szovjet emlékmű ledöntésében.

A falu lakosságának jó része felháborítónak tartotta az eljárást, magyarázatot kértek a tanácstól, majd tanúként is sokan részt vettek a tárgyalásokon.

Maráczi Lajos és Sefcsik István tíz-tizenkét hónapi börtönbüntetést, vagyonelkobzást és pénzbüntetést kapott, míg Versits Károly és Lenkei Sándor öt-öt hónap felfüggesztett börtönbüntetést, vagyonelkobzást és pénzbüntetést kapott.

Megpróbáltatásaik a büntetés kiszabásával és letöltésével nem értek véget. Maráczi Lajos évekig nehezen kapott munkát, Sefcsik Istvánt és családját évekig hátrányos megkülönböztetésben részesítették és megfigyelési dossziéját az 1970-es évek végéig vezették.

Százhalombattán a forradalom és szabadságharc két hetében nem szabadultak el az indulatok és ebben nagy szerepe volt a létrehozott Nemzeti Bizottmánynak, amely megpróbálta kézben tartani az eseményeket. Mégis, mert a rendszernek példát kellett statuálnia, a megtorlás könyörtelen volt, évtizedekre megpecsételte az érintettek sorsát. (A képet köszönjük a "Matrica" Múzeum történeti fotótárának!)