Hat versenyen vett részt az SZTC Sakkszakosztálya az elmúlt hetekben.
Jr. Hajós János a harmadik helyen végzett közel harminc induló között október 13-án Martonvásáron 2x20 perces játékidővel a harmadik korcsoportban. Ugyanitt huszonkét induló közül, szintén 2x20 perces játékidővel a felnőtt csoportban Szenczy Sándor második helyezést ért el.
Október 12-én Budapesten, az országos nyugdíjas 2x5 perces villám sakkversenyen, a 2100 élő pontszám alatti mezőnyben, 66 induló közül Nagy Miklós az első helyen, Szenczy Sándor a mezőny közepén végzett. Harmatos József ugyanitt a 20 fős 2100 értékszám feletti mester csoportban a második helyet szerezte meg.
Október 6-án Fóton a korcsoportos versenysorozatban 2x15 perces játékidő mellett Mocsári Eszter és Mocsári Marcell ifjúsági játékosok a népes Pest megyei mezőnyben értek el előkelő helyezéseket.
Szeptember 29-én Érden 18 résztvevő közül ifjúsági kategóriában, a lányok között Hajós Orsolya első helyezést ért el, a fiúk között szintén első lett Szécsi Péter, második jr. Hajós János.
Furján Beáta, Beatrix és Fanni, valamint Magyari Kincső ifjúsági versenyzők szinte minden versenyen részt vettek, bár kiemelkedő eredményt nem értek el, de igyekezetük és lelkesedésük dicséretet érdemel, szorgalmuk és tehetségük lehetőséget ad arra, hogy a későbbiek folyamán nagyobb sikereket is elérjenek. Köszönet illeti a gyerekek szüleit és a csapatvezetőket, akik elvitték a versenyzőket a fenti eseményekre – nyilatkozta Szenczy Sándor szakosztályvezető.
A továbbiakban a fő hangsúlyt az NB II. csapatversenyeire helyezi a százhalombattai sakk-csapat, céljuk a harmadik helyezés.
Sakksuliba október 28-án, a hónap utolsó vasárnapján a Barátság Kulturális Központ 9-es termében 10 órától várják a sakkozni vágyókat.
December 15-én, 10 órától rendezik Karácsonyi Sakkversenyüket 5-9 éves, 10-14 éves és 15-18 éves korcsoportokban sok-sok díjjal. A verseny helyszíne: Barátság Kulturális Központ, 9-es terem.