Úszás - Gyurta is rajthoz állt a Matrica Kupán

  • SPORT
  • 2012-10-16
  • 1062 megtekintés
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img
  • img

Második alkalommal került megrendezésre a Matrica Kupa nemzetközi úszóverseny a százhalombattai Kiss László Sportuszodában október 13-án. Tizenkilenc klub 306 versenyzője állt rajthoz az egyéni és váltó számokban. A sporteseményt Vizi Csaba, a Pest megyei Úszó Szövetség elnöke nyitotta meg.

A rövidpályás OB-khoz hasonlóan kiválóan megrendezett és immár on-line eredményközlésű eseményen a felkészülés jelenlegi szakaszának megfelelő időeredmények születtek. Külön öröm volt a nézőknek, hogy nyolc olimpikon is rajthoz állt, köztük Gyurta Dániel olimpiai bajnok. Néhány számban kifejezetten színvonalas küzdelmeket láthatott a közönség.


Nagy élményt jelentett az utánpótláskorú versenyzőknek az élvonalbeli sportolókkal együtt úszni. Az érmeket Kiss László, a magyar úszóválogatott szövetségi kapitánya, Sinka László, Százhalombatta alpolgármestere, Bodrogi Viktor, városunk első olimpikonja, valamint Vizi Csaba adta át.


A csapatversenyben legeredményesebb egyesületek vehették át a rendezők által felajánlott kupákat. A pontversenyt a budapesti Jövő SC Veolia nyerte meg a BVSC előtt, a Százhalombattai VUK SE a harmadik helyen végzett.


Az esemény kiválóan szolgálta a városunkban három hét múlva megrendezésre kerülő Rövidpályás Országos Bajnokságra való felkészülést, amelyen a VUK SE legjobb úszói is részt vesznek.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák