Kiss számvetés olimpia után

  • img

Aranytól csillogó nyarat zártunk az olimpiai szereplésnek köszönhetően. A fényes sikerhez úszóink is jelentősen hozzájárultak. Kiss László városunkban élő szövetségi kapitányt rövid számvetésre kértük.

- Pozitívan ítélem meg a londoni versengést, úszóink nagyon kitettek magukért – mondta a világhírű edző. Még ragyogóbb is lehetett volna az eredménylistánk, ha Cseh Laci nem taktikázza el az elődöntőben. Ott hagyott legalább két érmet! Peches szériánk is volt, de összességében a sportágunkban megszerzett hatodik hely igen előkelő, nagy úszónemzeteket előztünk meg. A magyar úszósport jobban szerepelt, mint Pekingben, ami annak is köszönhető, hogy erősödnek a vidéki bázisaink. Ebbe nagy örömömre Százhalombatta is beletartozik, sok tehetséges gyerekkel találkozom az uszodában. A szomszédos Érd is fejlődik ezen a téren, s ha végre átadnák a már régen megépült uszodájukat, akkor a két város együttesen is erős bázist teremthetne, hiszen a vízterület növelése az egyik legfontosabb.


- Kedvenc tanítványa, Egerszegi Krisztina a szomszédos Érden él. Ő a példaképe a csodaként számon tartott olimpiai aranyérmes hosszútávúszó Risztov Évának. Mit szól az ő győzelméhez?

- Fantasztikus volt, amit produkált! Ilyen hosszú kihagyás után – három évig az uszoda közelébe se ment -, ilyen eredményes visszatérésre nagyon kevés példa van a sport történetében, úszásban szinte nincs is! Hőstett volt! Igaz, érmes helyezést vártunk tőle, de aranyról álmodni sem mertünk. Jót tett, hogy Debrecen mindenben támogatta, és a mi úszóink, edzőink is segítettek neki. Példaképe, Egérke pedig biztosan plusz erőt adott neki. Nagyon fontosak a példaképek. Remélem, a Gyurta Danik és Risztov Évák is hasonló példaképei lesznek a jövendő battai úszóknak, és - az olimpiai sikerek után - az állam még jobban fogja támogatni az egyéni sportágakat.


- Százhalombattán hogyan fogadták az olimpia után? Mivel tölti azóta az idejét?

- Sokan gratuláltak az úszósikerekért nekem is, ami nagyon jól esett. Különben is lépten-nyomon érzem az emberek és a város szeretetét, itt mindenki a tenyerén hordoz. Pihenésre még nem sok időm jutott, hiszen rengeteg az adminisztrációs munka, rendszeresen bejárok az úszószövetségbe, illetve a Magyar Olimpiai Bizottságba. Alig várom már, hogy egy jót pecázzak, mert eddig csak egyszer sikerült Tihanyban, ahol azért egy kis pihenésre is jutott idő.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák