Vízilabda mérleg

  • SPORT
  • 2012-02-17
  • 1437 megtekintés
  • img

A Százhalombattai Vízilabda Sportegyesület (SZVSE) 2008 novemberében alakult a szenior vízilabda csapatnak, két volt élvonalbeli pólós, Kardos István és Kopányi László aktív szervező munkájának, illetve az önkormányzat segítségének köszönhetően. Az egyesület jelenleg négy csapatot szerepeltet a korosztályos bajnokságban.

A 2011. évi szakmai munkáról és az eredményekről Kardos István, az SZVSE elnöke elmondta, hogy az elmúlt évben fő céljuk az volt, hogy a Duna-Kupa sorozat után minden csapatuk eredményesen szerepeljen a Budapest, illetve az Országos Leány Gyermekbajnokságban. A három korosztályos fiúcsapat mellett a leánycsapat 9 játékossal a Honvéd-Pesterzsébet VSE-vel közösen vesz részt a bajnokságban, közülük öten utaztak Vancouverbe, téli edzőtáborba.


A 99-es korosztály a 6., a 97-es és a 2000-es a 3. helyen áll, a lányok a hatodikak.

A Budapest és az országos bajnokságon kívül a Duna-Kupán is remekül szerepeltek, a 98-asok I., a 99-esek II., a 2000-es korosztály IV., a leánycsapat a VI. helyet ért el.


2011-ben 5 hetes nyári edzőtábort szerveztek a városi strandon, ami jól szolgálta az őszi szezonra való felkészülést, majd Osieken vettek részt egy meghívásos mérkőzésen, ahol jól szerepeltek.

2012-ben legfontosabb célkitűzésük, hogy a 97-es korosztály dobogós helyen fejezze be a bajnokságot. A másik két fiúcsapat fő feladata a rutinszerzés, a leányoknak pedig főként tapasztalatokat kell gyűjteniük. Amennyiben összejönne a létszám, szeretnének saját lánycsapatot kiállítani.


Az egyesület vezetője nagy segítségként említette, hogy az önkormányzat vállalta a strand nagymedencéjének téli lefedését, ez ugyanis nagyban hozzájárul a minőségi edzésmunkához.

Kopányi László szakosztályelnök, a 2000-es és az előkészítő csapat edzője elmondta, hogy tavaly a korosztállyal fő céljuk a legerősebb Budapest Bajnokságon való indulás volt. Harmadik helyen zárták az őszi szezont, ezzel jogot szereztek a tavaszi felső házi folytatásra, ahol a I-VI. helyet célozták meg.

Az előkészítő csoport toborzása jelenleg is tart, a mostani 10 mellé még 15-20 gyereket vesznek fel, akik megfelelő előképzés után két év múlva indulnak a Budapest Bajnokságban.


A szenior csapat teljesen amatőr együttes, akik hetente háromszor edzenek, és a játék szeretete, illetve a jó közösség tartja össze őket – mondta Kopányi László. A háromnegyed részben battai játékosokból álló csapat már 12 éve vesz részt a különböző meghívásos versenyeken, mérlegük egy V. és három I. hely.


Az egyesület vezetői hangsúlyozták, eredményeik nagyban köszönhetők az önkormányzat és a szülők folyamatos, aktív támogatásának.

Hozzászólás

E-mail címe rejtve marad. A kötelező mezők *-al vannak jelölve.

Megszakítás

Legfrissebb cikkek

Képtárak

Kategóriák