A kegyeiért versengtek. Magas volt az ára, mégis többen is meg akarták szerezni. Forgatták jobbra, forgatták balra, nézték jobbról, nézték balról. Milyen a formája, szabályos-e? Nincs-e valami hibája? Nem, semmi hibát nem lehetett észrevenni.
Fiatal volt, illatos és kívánatos. Talán még azt is el lehetett volna róla mondani, hogy tökéletes volt. Nem csoda, hogy hamarosan egy szép, gazdag lakásban találta magát. A lakásban már várták. Díszekkel, csecsebecsékkel aggatták tele. Mindent megtettek, hogy még szebbé varázsolják. Nem sajnáltak tőle semmit. Azt akarták, hogy az ünnepség fénypontja legyen. Ragyogott is fényesen. És eljött a nagy nap. Az egész család körülrajongta, megcsodálta. Hízelgő szavak özöne vette körül. Hogy milyen szép, milyen jó a formája, hogy semmi pénz nem kár érte.
Másnap mintha kopott volna a körülötte kialakult imádat, bár az újabb vendégek még elejtettek egy-két dicsérő szót. Mégis mintha változott volna körülötte a világ. Pedig ugyanolyan szép és sudár volt, mint az előző nap. Fényéből, illatából semmit sem vesztett. Ugyanolyan szabályos volt az alakja, mint egy nappal korábban.
Ahogy teltek-múltak a napok, a hetek, úgy került ki a rivaldafényből. Mind kevesebbszer méltatták figyelemre, pláne csodálatra. Így aztán magányosan álldogált a szobában. Mígnem egy szörnyű napon azt vette észre, hogy díszeitől megfosztják, fényeit elveszik. Úgy állt ott, mint amikor meghozták, és a lakásban elhelyezték. Siralmasan meztelen lett. Míg akkoriban a meztelenség diadalmasan szép volt, addig a mostani szomorú és lehangoló.
Pedig még hátra volt a végkifejlet. Fogták, és egyszerűen kidobták az utcára, a kapu mellé. Már a kutyának sem kellett.
Mit mondasz? Ez a sorsa minden évben a karácsonyfáknak. Az emberek megveszik, aztán, mint fölösleges kacatot kidobják. Ez az élet rendje. Így megy ez minden évben.
Csendben kérdem: ki beszél itt a karácsonyfákról?
Másnap mintha kopott volna a körülötte kialakult imádat, bár az újabb vendégek még elejtettek egy-két dicsérő szót. Mégis mintha változott volna körülötte a világ. Pedig ugyanolyan szép és sudár volt, mint az előző nap. Fényéből, illatából semmit sem vesztett. Ugyanolyan szabályos volt az alakja, mint egy nappal korábban.
Ahogy teltek-múltak a napok, a hetek, úgy került ki a rivaldafényből. Mind kevesebbszer méltatták figyelemre, pláne csodálatra. Így aztán magányosan álldogált a szobában. Mígnem egy szörnyű napon azt vette észre, hogy díszeitől megfosztják, fényeit elveszik. Úgy állt ott, mint amikor meghozták, és a lakásban elhelyezték. Siralmasan meztelen lett. Míg akkoriban a meztelenség diadalmasan szép volt, addig a mostani szomorú és lehangoló.
Pedig még hátra volt a végkifejlet. Fogták, és egyszerűen kidobták az utcára, a kapu mellé. Már a kutyának sem kellett.
Mit mondasz? Ez a sorsa minden évben a karácsonyfáknak. Az emberek megveszik, aztán, mint fölösleges kacatot kidobják. Ez az élet rendje. Így megy ez minden évben.
Csendben kérdem: ki beszél itt a karácsonyfákról?
