Több volt a csodánál. Már csak azért is, mert nem három, hanem négy napig tartott az orosz-ukrán gázháború, amely – talán szerencsénkre – egész Európát sokkolta. Az érintettek egységes fellépésének köszönhetően abbamaradt a fenyegetősdi, a Magyarországra érkező gáz nyomása visszaállt a normális, 51 atmoszférára, így a MOL már január 4-től lehetővé tette a nagyfogyasztók számára, hogy visszaálljanak a gáztüzelésre. A helyzet normalizálódott, mielőtt kitört volna a pánik.
Folytatódhat tehát minden, mintha mi sem történt volna. Csakhogy történt, és érdemes elgondolkodni, hogyan tervezzük a jövőnket, hogy ehhez hasonló esetben ne legyünk ennyire kiszolgáltatottak.
A magyar lakosság kilencven százaléka gázfogyasztó – írja a FigyelőNet. Az egyedi fűtéssel rendelkező lakások többségében gázt használnak, ugyanis jelenleg ez a legolcsóbb energiahordozó. A hetvenes évek végén vette kezdetét a földgáz általános elterjedése, kedvezmények biztosításával ösztönözték a lakosságot, hogy térjen át a gáztüzelésre. Voltak, akik óvatosságból megtartották a cserépkályhát, a központi fűtést pedig vegyes tüzelésű kazánnal oldották meg – biztos, ami biztos, mert ha történetesen nincs gáz, akkor más módon tudnak meleget teremteni. De az ellenkezőjére is van példa. Sok házban a gáz bevezetésével egy időben a kéményeket is megszüntették, mondván, a továbbiakban azokra úgysem lesz szükség azokra.
A 2006-os évkezdet átfogalmazta a kérdéseket: nem csupán azt kell eldöntenünk, hogyan szigeteljük otthonunkat, hogy minél gazdaságosabb legyen a fűtés, hanem azt is, milyen alternatívát dolgozzunk ki arra az esetre, ha akadozna, netán abba is maradna a gázszolgáltatás. Fontos, mondhatni életbe vágó probléma, a mi éghajlatunk alatt ugyanis közel fél éves a fűtési idény.
Térjünk vissza a széntüzeléshez? Ez is egy lehetőség, bár Magyarország nem rendelkezik jelentős szénkészlettel. Lehetséges, hogy a megtérülő energiaforrások fokozottabb igénybevétele a megoldás. Az eddigieknél nagyobb szerepet lehetne szánni a nap-, a szél-, a geotermikus-, valamint a bioenergiának. Ez persze nem egy-egy háztartás feladata. Nagyobb szabású, egész városokat vagy régiókat érintőprogramok megvalósítására lenne szükség.
Volt egy ismerősöm, aki semmiféle közműhöz nem csatlakozott. Mint mondta, az infrastruktúra igénybevétele egyrészt elkényelmesíti az embert, másrészt kiszolgáltatottá teszi. Ha bevezetné a vizet, a következő lépés a fürdőszoba lenne, amely megnövelné a vízfogyasztást, ezért rövidesen a csatornahálózathoz is csatlakoznia kellene. Szükség lenne villanyra is, hogy ne fazékban melegítse a fürdővizet, utána gáz is kellene, mert hidegben nem jó fürödni. Ha pedig a komfort ilyen fokára eljutna, nagyobb házat, több szobát, több kényelmet szeretne, és egyre többet fogyasztana a vezetékeken bejövő szolgáltatásokból, amelyek hihetetlenül sokba kerülnek. Arról nem is szólva – tette hozzá -, hogy bármikor megszüntethetik egyiket vagy másikat, és ha már hozzászoktál, nem tudsz élni nélküle.
Kútból húzta a vizet, teknőben mosott, kemencével fűtötte a konyháját, gyertyával világított, de nem kellett attól tartania, hogy olyan nehézséggel kerül szembe, amelyet képtelen megoldani. Azt mondta, nem akar olyan lenni, mint az a beteg, aki csak infúzióval képes létezni. Talán igaza volt. Mindaz a kényelem, amit megteremtünk magunknak, észrevétlenné számunkra. De ha csak egy-egy elemét nélkülöznünk kell, akár átmenetileg, úgy érezzük, kihúzták a szőnyeget a lábunk alól.
Nagyanyám, aki átélt egy háborút, mindig tartott tíz kiló sót a padláson. A gázháború hátországában talán nekünk is le kellene vonnunk a tanulságot. Nem feltétlenül azt, hogy kezdjünk el fát gyűjteni nehezebb időkre.
A magyar lakosság kilencven százaléka gázfogyasztó – írja a FigyelőNet. Az egyedi fűtéssel rendelkező lakások többségében gázt használnak, ugyanis jelenleg ez a legolcsóbb energiahordozó. A hetvenes évek végén vette kezdetét a földgáz általános elterjedése, kedvezmények biztosításával ösztönözték a lakosságot, hogy térjen át a gáztüzelésre. Voltak, akik óvatosságból megtartották a cserépkályhát, a központi fűtést pedig vegyes tüzelésű kazánnal oldották meg – biztos, ami biztos, mert ha történetesen nincs gáz, akkor más módon tudnak meleget teremteni. De az ellenkezőjére is van példa. Sok házban a gáz bevezetésével egy időben a kéményeket is megszüntették, mondván, a továbbiakban azokra úgysem lesz szükség azokra.
A 2006-os évkezdet átfogalmazta a kérdéseket: nem csupán azt kell eldöntenünk, hogyan szigeteljük otthonunkat, hogy minél gazdaságosabb legyen a fűtés, hanem azt is, milyen alternatívát dolgozzunk ki arra az esetre, ha akadozna, netán abba is maradna a gázszolgáltatás. Fontos, mondhatni életbe vágó probléma, a mi éghajlatunk alatt ugyanis közel fél éves a fűtési idény.
Térjünk vissza a széntüzeléshez? Ez is egy lehetőség, bár Magyarország nem rendelkezik jelentős szénkészlettel. Lehetséges, hogy a megtérülő energiaforrások fokozottabb igénybevétele a megoldás. Az eddigieknél nagyobb szerepet lehetne szánni a nap-, a szél-, a geotermikus-, valamint a bioenergiának. Ez persze nem egy-egy háztartás feladata. Nagyobb szabású, egész városokat vagy régiókat érintőprogramok megvalósítására lenne szükség.
Volt egy ismerősöm, aki semmiféle közműhöz nem csatlakozott. Mint mondta, az infrastruktúra igénybevétele egyrészt elkényelmesíti az embert, másrészt kiszolgáltatottá teszi. Ha bevezetné a vizet, a következő lépés a fürdőszoba lenne, amely megnövelné a vízfogyasztást, ezért rövidesen a csatornahálózathoz is csatlakoznia kellene. Szükség lenne villanyra is, hogy ne fazékban melegítse a fürdővizet, utána gáz is kellene, mert hidegben nem jó fürödni. Ha pedig a komfort ilyen fokára eljutna, nagyobb házat, több szobát, több kényelmet szeretne, és egyre többet fogyasztana a vezetékeken bejövő szolgáltatásokból, amelyek hihetetlenül sokba kerülnek. Arról nem is szólva – tette hozzá -, hogy bármikor megszüntethetik egyiket vagy másikat, és ha már hozzászoktál, nem tudsz élni nélküle.
Kútból húzta a vizet, teknőben mosott, kemencével fűtötte a konyháját, gyertyával világított, de nem kellett attól tartania, hogy olyan nehézséggel kerül szembe, amelyet képtelen megoldani. Azt mondta, nem akar olyan lenni, mint az a beteg, aki csak infúzióval képes létezni. Talán igaza volt. Mindaz a kényelem, amit megteremtünk magunknak, észrevétlenné számunkra. De ha csak egy-egy elemét nélkülöznünk kell, akár átmenetileg, úgy érezzük, kihúzták a szőnyeget a lábunk alól.
Nagyanyám, aki átélt egy háborút, mindig tartott tíz kiló sót a padláson. A gázháború hátországában talán nekünk is le kellene vonnunk a tanulságot. Nem feltétlenül azt, hogy kezdjünk el fát gyűjteni nehezebb időkre.
