Én magam legalább 10 olyan problémát érzékeltem, amit a cikk nem említett, és amiről már most tudom, hogyan javítom ki jövőre. Nagyon fontosnak tartom az objektív tájékoztatást, az újságírói kíváncsiságot, amely a dolgok mögé néz, keres, kutat, hogy az olvasó a probléma mellett annak hátteréről is tájékozódjon. Nekünk ez azért fontos, mert vannak dolgok, amelyek rendezvényszervezői hiányosságok következményei, és vannak, amelyek egyszerűen kényszerhelyzetből, vagy természetes jelenségből fakadtak. Az utóbbiak esetében érzem különösen szükségét az objektív tájékoztatásnak, mert egészen más az, ha a szervezők bénáznak, vagy mintha egy teljesen külső ok miatt tűzoltásra kényszerülnek. Előre szeretném bocsátani, hogy az idén megjelent Summerfest értékeléssel teljes mértékben egyetértek, de mert az értékeléshez szükséges megismerni az "innen és túli" világot, ezért szeretném megosztani gondolataimat az olvasókkal.

Mégis, a cikk bekezdését olvasva az első pillanatban megállt bennem az ütő, már ami a soha ennyi elégedetlenkedő hangot illeti. Meg kell, valljam, úgy éreztem magam, mint amikor az újság címlapján öles betűkkel azt olvassuk, hogy XY celeb drámai módon küzdött az életéért a nyaralás közben, aztán a cikkből kiderül, hogy egy mindenre elszánt, életveszélyes és ragadozó szúnyog megcsípte Siófokon. Az tény viszont, hogy ilyen címlap láttán a lapot elkapkodják. Nos, nézzünk utána ennek a soha nem látott elégedetlenkedésnek!

Hát abban biztos vagyok, hogy a fesztivál története óta, soha ennyi kétségbeesés, aggodalom, drámai helyzet, fejtörés és gond nem volt, mint idén. A hazai kulturális élet állami finanszírozása körüli abszurd helyzet, amely gerincre vágta a még nálunk sokkal erősebb fesztiválokat is, minket is érintett. El is mondtuk mindezt nyíltan, ám ennek ellenére sem történt semmi csoda, senki nem gondolt arra, hogy mentőövet dob a fesztiválnak, ha már ekkora az értéke. A fesztiválszervező szakmában ezt PR pityergésnek nevezzük, ez mentett meg nagyon sok rendezvényt, vagy szinte évek óta a Művészetek Völgyét, ahol a helyi tőkeerős nagyvállalkozók, milliomosok felismerve a helyzetet, Széchenyi módjára magánadományukkal egyszerre megmentői lettek az eseménynek. (Természetesen, kiemelem, hogy az Önkormányzat, a MOL és a DE Zrt. mindent megtett a dolog érdekében!) Nem történt csoda, így a Summerfest esetében kizuhant 14,5 millió forint nagyon sok gyötrelmes és álmatlan éjszakát okozott. Mindez - a pályázati anomáliák miatt csak július első hétvégéjén lett világos előttem - akkor azt jelentette, hogy lelátót biztosan nem tudunk építeni és színpadot is csak olyat, amilyet. (Mert, ugye, azt mindenki tudja, hogy ugyanolyant, mint tavaly, csak ugyannyi pénzből lehet felépíteni.) Megpróbáltunk tájékoztatni, felkészíteni az embereket, hogy a helyzet megváltozott, ne számítsanak arra, amit tavaly biztosítottunk. Azért változtattunk helyszínt, mert a Szent István tér, mint környezet sokkal szebb, mint a Szabadidő Központ sportpályája, utólag kiderült, hogy akusztikailag tökéletes, és nem utolsó sorban meg lehet mutatni annak a 35 százaléknyi fesztivállátogatónak, aki kérdőíves felmérésünk alapján bizonyítottan nem százhalombattai, hanem meglepő és örömteli módon az országot fedi le, a szó szoros értelmében. Városmarketing szempontjából ez is fontos feladatunk.

(És persze, egyáltalán nem meglepő módon a BKK épületét is szerettem volna promózni, megmutatni, bevezetni a városon kívüli látogatók felé.)

Tudtuk, hogy a nézőtér problémás lesz, hiszen nincs lelátó. (Hangsúlyozom, a Szabadidő Központban sem lett volna.) Lelátóbérlés helyett székeket vettünk, ami a miénk, és jövőre, ha a költségvetési helyzet tovább romlik, ez a költség már nem terhel bennünket.

Viszont a Szent István téren úgy rendeztük meg a Nyitó- és Záróceremóniát, hogy arról fogalmunk sem volt, hogyan működik nagyüzemben a helyszín. Megint volt berzenkedés a kordon miatt. Mi sem szerettük a fekete drapériát, de erre volt pénzünk, az meg legyen mindenkinek természetes, hogy fizetős rendezvény estében a szervezők és a bent ülő nézők érdeke is megköveteli a zárt nézőteret. Ha valaki járt már Szegeden, vagy bárhol, ahol szabadtéri esemény van, az tudja, hogy a nézőtér zárt, mert egyébként a rendezvényt veszélyeztető tömeg alakulhat ki a nézőtér körül. ( A Szent István téren a rendezvényközpont előtti árkádsor és a mellette lévő út biztonsági zóna, a tűzoltók szolgalmi útja, annak használatát a katasztrófavédelem megtiltotta.) A kordon nélküli esemény lehetséges következményeit jól lehetett érezni a Tűz Víz Tánc performance esetében, a nézők egyszerűen elállták a területet, nehezítve a többi néző élményét és a technikusok munkáját. Már most tudjuk, hogy a következő "vízi balett" előadást sem lehet alacsony terelő korlátok nélkül megoldani.

Úgy vélem, hogy a Summerfest olyan, mint egy zamatos gyümölcsökkel teli kosár. Mindenki azt és annyit vesz ki belőle, amennyit szeretne. A programok szerteágazóak, gyermek és felnőtt programok, klasszikus és népzenei események, irodalmi estek, integrációs és esélyegyenlőségi programok (jeltolmácsokkal), vallási események, csapatépítések, vagyis nem korlátozódik egy műfaj köré, hanem igyekszik mindent befogadni, amelynek üzenete van, és az megegyezik a fesztivál üzenetével.

Éppen ezért meglehetős értetlenkedéssel olvastuk azt, hogy a fiatalok körében soha ennyi elégedetlenkedés nem volt, mint idén. ( Persze ez egy viszonyszám, mert a nullához vagy az öthöz képest a tíz az tényleg soha ennyi...) Nagyjából látjuk és tudjuk, hogy a battai fiatalok milyen programokat látogatnak. Az biztos, hogy az Aranyszív napján, a Szeretet asztalnál, az ökumenikus szertartáson, a Népek bálján és a Táncpanorámákon nem igen látjuk őket, ezzel szemben a fesztiválklubban igen. Itt az ismert okok miatt kellett helyszínt váltanunk, mert a Battafitet birtokló bank egyszerűen szóba sem állt velünk. Ha valaki arra számított, hogy a BKK IKSZ meg az átjáró folyosó ugyanaz, mint egy erre szakosodott disco, az biztosan csalódott, főleg ha annak előtte soha nem járt a BKK-ban. Nem tudjuk, mit jelent az, hogy éjszaka zárttá vált a fesztivál, hiszen a fesztiválklub mindenki előtt nyitva állt. (Más szabadtéri eseményt meg a lakosság miatt nem célszerű szervezni.) Természetesen, oda belépni a megerősített biztonsági vizsgálat után lehetett, amikor törvényi előírás miatt a vágó és szúróeszközöket ellenőriztük. Úgy vélem, a biztonság megszervezése elemi kötelességünk, ugyanis esténként jó pár bicska meg hasonló eszköz maradt az őröknél, de pl. a jelmezbál estéjén az ősember baltáját, a rómaiak kardját, a SZÁKOM szerelőnek öltözöttek csavarhúzóját sem engedtük be, mert a biztonság mindennél fontosabb.

Természetesen, néhányan berzenkedtek a dress code miatt (az öltözékre vonatkozó utalás) mert úgy gondoltuk, hogy atlétatrikóban és úszó shortban, strandpapucsban nem illendő bemenni egy éjszakai klubba. Érdekes módon, azok a fiatalok, akik amúgy rendszeresen járnak budapesti jó nevű klubokba, azt mondták, hogy "na, végre, itt volt az ideje, hogy Battán is legyen már valami hasonló!" Mert ők viszont azért nem jártak a Battafitbe, mert megszokták, hogy azt, aki nem tiszteli meg a helyet, az eseményt ruházatával, azt Budapesten nem engedik be, a legtöbb helyre már tornacipőben sem. Százhalombattán sajnos ez még nincs így, sokak számára felfoghatatlannak tűnik, hogy az üzemeltetőnek jogában áll elképzeléssel rendelkeznie arról, hogy mely vendégkört szeretné megszólítani, nincs igazi öltözködési kultúrája a fiatalok egy elenyésző részének. A fesztivál klubnak elemi érdeke, hogy olyan vendégkör látogassa, akinek nem okoz problémát, ha nem vihet be egy üveg vodkát, meg szúrószerszámot, és nem érzi személyes szabadságjogát megtépázva, ha nem mehet be kisgatyában meg strandpapucsban. A dress code a nemzetköziség miatt is fontos: a klubot olyan országokból érkezettek is látogatják, ahol vallási szokások miatt más az öltözködési kultúra. Természetesen, az első este után magunk lazítottunk a dolgon, amikor láttuk a felmerülő elképzeléseket. A bermudanadrág elfogadottá vált, az atlétatrikó viszont továbbra sem. Szeretném kiemelni, hogy minden éjszaka a kapuban ültem, mert mint a BKK igazgatójának tudnom kellett, kik látogatnak meg minket, kik tartózkodnak az épületben. Úgy vélem, hogy a battai fiatalok jelesre vizsgáztak. Természetesen, vannak problémák, de ezek messze alulmúlják azt, ami előfordulhatna, vagy más városban előfordul. Ezt maguk a biztonsági őrök is elmondták. A battai srácok jópofák, zajosak (de hát fiatalok), és úgy vélem, a maguk módján tisztelettudóak. Nem csalódtam bennük, a jelmezbálon elképesztő jópofasággal vettek részt (95 százalék beöltözött!). Való igaz, a BKK folyosói nem túl optimálisak, de ez az épület nem erre készült. A retro parti valóban nem olyan volt, mint ahogy megálmodtuk (a retro-zenekar nem vette a lapot, aztán tüzet oltogattunk). Új elemként próbálkoztunk azzal, hogy a helyi zenekarok fellépjenek, hogy legyen élő zenei koncert is, de ez nem volt osztatlan sikerű. Jövőre mást találunk ki, mert fontosnak érzem a fesztivál sokszínűségét, és azt is, hogy a helyi zenekarok bekapcsolódhassanak. Azt csak úgy mellékesen szeretném megjegyezni, hogy a fesztivál előtt két napig sikáltuk a főtéri falelátót meg a tér kövezetét különböző helyeken, amelyeket feltehetően a helybéli fiatalok hánytak össze az esti bandázások során, de legyen ez egy másik történet. Mi minden esetre, amikor észrevettük, takarításba fogtunk, hogy se a külföldieket, se a battaiakat ne egy összehányt tér fogadja, gyakran emlegetve az elkövetők szüleit, akiknek nem tűnik fel, hogy alig tizenéves gyerekük nincs otthon éjszaka, vagy, hogy milyen állapotban megy haza.

Ezzel együtt, elismerésem a battai fiataloknak, mert volt olyan este, amikor a discoban szó szerint 0 ember volt, viszont a Folk-kocsmában kb. 400 (nem külföldi, mert ők Ráckevén voltak, nem forrásos, mert ők meg kb. harmincan) ember bulizott a perui, a kanadai és a szerb zenekarokkal. Ilyen még nem volt a fesztivál során. Kétségtelenül fontosnak érzem, hogy számtalan olyan helyi srác jött el a BKK-ba, akik előtte szinte soha nem jártak itt. (Erőteljes gondolkodásba is fogtam a jövőt nézve valamiféle, a régi egyetemi klubok mintájára szervezendő hétvégi szórakozóhely létrehozására.) Az épületben lévő esetenként 5-600 fiatal kárt nem okozott, nem vandálkodott, nem tört el semmit, nem szemetelt, amit óriási dolognak értékelek. Azt, hogy a város esténként elcsendesedett, nagyon sok városlakó biztosan nem így élte meg. Szerintem sokaknak volt hangos még ez is (olykor-olykor engem is idegesített a hazafelé tartók jókedve), de évente 8 estén át van Fesztivál-klub, adjunk ennyi estét a fiataloknak! Hogy a vélemények különböznek, az biztos, mert találkoztam olyan helyi egyetemistával, akit soha nem ismertem, de odahozta bemutatni debreceni egyetemista társait, akiket kifejezetten a Summerfestre csábított ide, és a fesztiválklubra azt mondták a társai, hogy nahát, ilyen aztán még Debrecenben sincs.

Határtalan örömmel töltött el a Csík koncert körüli feszültség. A feszültség a jegyhiány miatt volt, ami csak a battaiak számára szokatlan, hiszen nem igen fordult elő régebben, hogy zenei koncertre, színházra elfogyjanak a jegyek. 700 ember ült a konferenciaközpontban. Egy hónapja árultuk a jegyeket, elővételben olcsóbban, volt idő tehát megvenni. (Erre a koncertre Kecskeméten 3000, Budapesten 5-8 ezer forint volt a jegy ára.) Hozzá kell szokni, hogy ezentúl már Százhalombattán is vannak olyan kiemelkedő események, amelyekre időben kell jegyet venni. A jegy nélkül maradtak feszültségét pedig végképp nem értem. Tessék nekem mutatni olyan színházat, vagy repülőgépet, ahová be lehet menni, ha nincs több ülőhely! Megjegyzem, a karácsonyi Padlás előadásra már most is fogynak a jegyek, hiszen már kint vannak a pénztárban, és valószínű, hogy aki októberben szeretne venni, lemarad. Mindez azért, mert egy magára valamit is adó kulturális központ nem egy hónappal tervez előre, hanem legalább fél évvel. (2012. január 22-én Százhalombattán első alkalommal, nagyzenekaros, élőzenés operaelőadás keretében, 80 fős szereplőgárda közreműködésével a Bánk bánt mutatjuk be. Néhány napon belül elkezdjük a jegyek árusítását.)

A Csík koncert kezdésekor minden néző tudta, hiszen elmondtuk, hogy bevárjuk a Táncpanorámát, így volt ez tavaly a Ghymes esetében is, de mindössze 15 percet kellett várnia a nézőknek. A zenekar csak ezen a dátumon ért rá, választhattunk, vagy nincs koncert, vagy a Táncpanoráma nézőit fosztjuk meg a táncesttől, vagy várnak a nézők 15 percet. Az utóbbit választottuk, remélem, a nézők nagy örömére, mert a koncert páratlan volt, és ne felejtsük el: kedd este tíz órakor Százhalombattán 700 ember hallgatott koncertet, ami azt is bizonyítja (a 100 Tagú Cigányzenekar majd négyezer fős hallgatóságával együtt) hogy igenis van igény a cizellált kulturális élményre városunkban! Az is tényszerű volt, hogy a két említett előadó miatt valóságos kulturális turizmus alakult ki Százhalombattán, amely - azért valljuk meg őszintén - korábban elképzelhetetlen volt. A jegyfoglalások alapján tudjuk, hogy az ország valamennyi részéből érkeztek vendégek, Békéscsabától egészen Mosonmagyaróvárig.

Ha a cikkben leírt jelenségek miatt volt a "soha ennyi elégedetlenkedő", akkor nagyon megnyugodtam, mert gyakorlatilag elölről kellett kezdeni a fesztivál szervezését. Úgy gondolom, hogy a Barátság Kulturális Központ dolgozóinak bekapcsolódásával a rendezvény megerősödött, a forrásos és az önkéntes fiatalok táborát kiegészítette a hivatásos rendezvényszervezők tapasztalata és tudása, a műszakosok és takarítók erőfeszítései. A forgatókönyvet szinte újra kellett írni, mindent át kellett alakítani a kieső pénz miatt. Sikerült új programokat kitalálni (Tűz! Víz! Tánc!) és belakni a főteret, a maga gyermekbetegségeivel, amelyeket jövőre biztosan kijavítunk. Kiderült, hogy a BKK alkalmas a fesztiválklubra, még akkor is, ha ez nem egy kifejezett disco, bár kétségtelen, hogy a hangulata más. Kiderült, hogy majd négyezer százhalombattai képes úgy elhagyni a Szent István teret augusztus 20-án, hogy ott a tömeg miatt berendelt takarító brigád szó szerint munka nélkül marad. Jó, ha egy félzsáknyi szemetet találtak az egész téren, nagyon nagy köszönet érte a nézőknek! És az is kiderült, hogy azok közül jó páran, akik tiszteletjegyet kérhetnek és kapnak, ezt nem érzik felelősségnek, mert már évek óta megszoktuk, hogy míg a fizetős lelátó tele van, a tiszteletjegyes sorok foghíjasak. (Na, emiatt ment is minden évben a morgás a lelátón.) Idén, mind a nyitón mind a zárón szó nélkül ottfelejtett jegyek értéke meghaladta a négyszázezer forintot, amelyet szó nélkül el tudtunk volna adni az előadás előtt, ha a jegyigénylő felemeli a telefont és lemondja a részvételt, Így azonban gúzsba volt kötve a kezünk, mert ki meri eladni egy tiszteletjegyes jegyét!

Nem örültem a fesztiválkártyákkal (a beléptetésre szolgáló kártyákról beszélek) trükközőknek sem. A kártyákat a külföldi résztvevők, a vendéglátók, a szervezők, az önkéntesek, vagyis azok kapják, akik a fesztiválért sokat dolgoznak, illetve tesznek valamit. Éppen ezért a kártyának a közreműködők körében szimbolikus erkölcsi értéke van. Van ezen kívül vendégkártya, amelyet az előbb felsoroltak kérhetnek, ha szeretnének külsős vendéget hozni, és ezért nem kell trükközni, hiszen kérnek és a munkájukat elismerve minden szó nélkül adunk, mert hálával mi tartozunk nekik. Természetesen, létezik úgynevezett sajtókártya is, amelyet a sajtó számára dolgozóknak szánunk, munkájuk megkönnyítéséhez. Ebben sem voltunk eddig merevek: nem kértünk hivatalos igénylést és sajtóigazolványt sem. Ráadásul ezek a kártyák fénykép nélküliek, hiszen gyakran bukkannak fel újságírók váratlanul. Sajnálatos módon azt tapasztaltuk, hogy amíg a szervezők a befektetett munka okán értékként kezelik a kártyát, sokan, a mások munkáját nem tiszteletben tartva úgy akartak sajtókártyához jutva bemenni, hogy sem a munkájuk nem volt a sajtóhoz köthető, sem fesztiválhoz nem volt közük. Itt a legnagyobb probléma az igényléseknél volt: a leadott listát bizalmi elven elfogadtuk, és meglepődtünk, amikor egyszer egy meglehetősen illuminált fiatalembernek állt feljebb, hogy miért érdeklődünk, hogy vajon melyik sajtóorgánumot képviseli a kezében látható kártyával. Visszatetsző az is, amikor a láthatóan szerényebb anyagi hátérrel rendelkező fiatal megveszi a jegyet, de a köztudottan tőkeerős család gyermeke, frissen hazatérve az európai körútról kártyatrükkel akar bemenni. Nagyra becsülöm azt, amikor egy fiatal azért áll önkéntesnek (és elvégzi a dolgát becsülettel), mert egyébként lehet, nem lenne pénze a belépőre. Éppen ezért mérhetetlenül elítélem azt, akinek pénze is lenne, de semmit sem akar, csak ingyen bemenni, és részesülni abból, amiért mások megdolgoznak. (Ez, sajnos nem volt ritka jelenség.) Mindez persze nem Százhalombatta specifikus, hiszen ez épp úgy jelen van, csak kár, ha valaki ennek a logikáját, erkölcsi jelentőségét nem érti, nem látja, nem érzi.

Úgy vélem, hogy észre kell venni, meg kell érteni, hogy a Summerfest nem egy egyszerű falunap, hanem Európa (szó szerint) legnagyobb folklórfesztiválja, a világon pedig az első öt között található. A szervezésre, lebonyolításra vonatkozó elvek semmiben sem különbözhetnek akár a Szigetétől, akár más gigafesztiválétól. Ebben a közönség, az önkéntesek, a forrásosok, a vendéglátók – nyilván, mert magukénak érzik - teljesen a helyükön vannak. Felismeréseket azoktól szeretnék, akik a fesztivál holdudvarában vannak, akik számára még újszerű, hogy a Summerfest – csak úgy, mint a Sziget - jogvédett kulturális esemény, a rendezvényen való kereskedelmi és vállalkozói tevékenység nem a "szabad a gazda" elv alapján működik.

Próbálna meg valaki kipakolni árusítás céljából a Szigeten vagy a Balaton Soundon csak úgy, saját felindulásból, rendezői engedélyek, előzetes egyeztetések nélkül, vagy hamutálat meg teásbögrét gyártani a Sziget logójával csak úgy, önszorgalomból. Elképzelhetetlen, de mégis sokan gondolják azt, hogy a Summerfest esetében ez lehetséges, mert "helybéli", vagy, mert az önkormányzat támogatja, ezért mindenkié. A közterület is mindenkié, mert az önkormányzat tulajdona, de mégis: minden tevékenységre, amely itt zajlik, engedélyt kell kérni. A Summerfest pont ilyen közterület, amely egyrészt mindenkié, de engedélyt kell kérni, ha ott valaki bármiféle vállalkozási tevékenységet akar folytatni. Egyre inkább érezhető és látható, hogy a Summerfest, a főtér olyan lehetőségekkel rendelkezik, vagy olyan kapukat nyithat meg, amelyekről csak álmodtunk eddig. Az ország vagy a világ bármely pontjáról ideérkező szájtátva nézi a teret és az eseményeket. Van esélyünk tehát a valós kulturális turizmusra, hiszen a Summerfesten se szeri se száma a belföldi turistáknak. Van esélyünk arra, hogy a tér, amely bizonyította életképességét, megcsillantotta a benne lévő lehetőségeket, igazi kulturális hellyé változzon. Semmi más nem kell hozzá, mint okos és felelősségteljes együtt gondolkodás, fantázia és merészség, türelem és sok-sok jóakarat, szeretet és kézfogás, amiben egyébként Százhalombatta szerencsére bővelkedik. A jövő előttünk áll, rajtunk múlik, hogy látunk-e benne lehetőséget, akarjuk-e, és az is, hogy milyenné tesszük.