Június 4-én Balaton maratonon, 5-én pedig veresegyházi triatlon versenyen vettek részt a VUK SE triatlonosai. Mindkét nap legsikeresebb battai versenyzője Kelemen Bence volt.
A Balaton körüli Tourdepelso a legnagyobb kerékpárverseny Magyarországon. Idén június 4-én rendezték meg egyebek mellett közel húsz százhalombattai és környékbeli sportbarát részvételével. Fákó Judit a saját távján harmadikként ért célba a hölgyek között, a legfiatalabb battai férfiversenyző, a 17 éves Kelemen Bence pedig ugyancsak harmadik lett a 204 kilométeres Balaton maratonon. Mindezt úgy teljesítette, hogy a 120. kilométernél az első bollyal haladva, körülbelül az abszolút 30. helyen belekeveredett egy tömegbukásba. Nem igazán foglalkozott a sérüléseivel, amelyek pedig számosan voltak, azonnal a mezőny után indult, és fantasztikus, 6 óra 11 perces idővel ért célba. "Mindenki, aki ott volt és kerékpárra ült, már az indulás pillanatában nyertesnek tekinthető" – mondta édesapja, Kelemen Viktor szakosztályvezető.
Másnap Veresegyházra utaztak a battai triatlonosok, ahol a szakosztály 9 sportolót indított a versenyen. A csapat az 50 fős mezőny első harmadában végzett. Voda Levente 10., Klem Kristóf 14., Soós Máté 18. lett a végelszámolásnál. Az idősebb fiúk uralták a korcsoportjukat: a Kelemen Bence, Varga Bence, Dudás Máté trió megnyerte a csapatversenyt, és az egyéni dobogóra is az előbbi felsorolásban állhattak fel. Soós Elek, "a nagy öreg" extrém körülmények között teljesítette a maga versenyét. Minden összejátszott ellene, özönvíz, technikai probléma, félrevezetés, de így is hősként viselkedett. A nap utolsó versenyszámában a VUK váltó 30 "ellenséges" alakulat közül negyedikként haladt át a célkapun.