A szövegből kiderül, hogy az asszony, aki a segélykérés nagyon szokatlan módját választotta, elvesztette az állását, a főnöke nem fizette ki, ő pedig az albérletet nem tudja fizetni, és attól fél, ha nem lesz lakása, elveszik tőle a gyereket. Ennivalóra sincs pénze, bármilyen munkát elvállal, és minden segítséget elfogad.

A lakótelepi bérelt lakásban valóban fiatalos és valamikor nyilván nagyon csinos, jelenleg azonban csontra soványodott nő fogad. Azt mondja, óvatos a telefonokkal, a rejtett hívószámokat fel sem veszi, az elmúlt hetekben ugyanis sokan zaklatták. Segítséget – annyi pénzt és munkát, amellyel átvészelt egy hónapot - csak a katolikus egyházközségtől kapott. A többi telefonáló kizárólag szexuális szolgáltatásért kínált támogatást.

Marika eredetileg Heves megyében élt, tizenhat éve vált el, lánya és fia mára felnőttek. Előbbi 16 és fél évesen szülte meg unokáját. "Nem ő volt az első, nem is az utolsó. Meg lett neki bocsátva" – mondja a nagymama, és büszke mosollyal veszi le a polcos szekrényről a 11 éves kislány képét. Szép arcú, okosnak tűnő gyerek, egyedül matekból hármas, a többi tárgy remekül megy neki. Az osztályban minden lány a barátnője.

Édesanyja mindössze két éves koráig nevelte, akkor végleg a nagymama gondjaira bízta. "Olyan társaságba keveredett, ahol nem volt szükség gyerekre – mondja Marika. Utoljára éppen egy éve látogatta meg a lányát."   

Marika annak idején varrónőként végzett, jó pár évig dolgozott a szakmájában, azután abba kellett hagynia, mert elromlott a szeme. Egy iskolai tálalókonyhán talált állást. Nagyon szerette a munkahelyét, mert hozhatta, vihette az unokáját. Most is csak olyan feladatot vállalna, ami miatt éjszakára nem kéne egyedül hagynia a gyereket. 

Heves megyei házukat potom pénzért adta el, miután bedőlt a bankhitele, és mivel otthon képtelen volt megélhetést találni, a jobb lehetőségek reményében érdi rokonaihoz, vagyis azok segítségével a tárnoki szőlőhegyre költözött. Érden talált munkát egy vendéglátóhelyen. Az általános iskolákat a húga barátja járta végig, a három intézményből, amiket ajánlott, férőhelyhiány miatt elutasították a gyereket, így került az egyik százhalombattai intézménybe. Hamar beilleszkedett az új közösségbe, Mari pedig, hogy a gyereknek ne kelljen hajnalban kelnie és buszoznia, szintén a városban keresett albérletet. Talált is egyet, méghozzá viszonylag olcsón, így költöztek ide egy évvel ezelőtt.

Bár szűkösen, de megéltek volna, ha nem jön a váratlan felmondás, és nem derül ki, hogy Marikát be sem jelentette a főnöke, vagyis "papíron" nem dolgozott az elmúlt két évben. Lakóhelyére sincs bejelentkezve, és – mivel egy hete lóg a lakbérrel – nem bízik benne, hogy főbérlője engedélyezné neki. Lehetőségeiről keveset tud, annyit mindenesetre igen, hogy ezen igazolások, papírok hiányában nincs sok esélye segélyhez jutni.

Végső elkeseredésében született az ötlet, hogy apróhirdetésben kér segítséget. Elnézem az elém tett fotót, amin a hosszú hajú, szabályos arcú kislány hatalmas kék szemekkel, tele bizalommal néz a világba, és megértem, hogy Marika faragaszban tette közzé: minden magoldás érdekli. Nem ő az egyetlen ötvenen felüli nő a városban, aki a beszélgetés végén úgy búcsúzik: "Ha tudsz valamit, szólj!" Neki persze egy kicsit nehezebb...