Jó néhány éve lakott az utcánkban egy kislány, akivel sokat beszélgetettem. Egyszer séta közben arról mesélt, hogy tudja már, a kisbaba az anyuka hasában egy apró magból fejlődik ki, csak azt nem érti, hogyan kerül az a mag oda. Lehet, hogy az önkormányzattól kell kérni? – lamentált hangosan. Bájos tudatlansága mulattatott, az, amit tudni vél a világról, elgondolkodtatott. A kislányt többé-kevésbé szerény nyugdíjból élő nagyszülei nevelték. Nyilván gyakran hallotta otthon, hogy a családban felmerülő problémák, gondok, napi bosszúságok, igények és lehetőségek kapcsán az önkormányzatot emlegették. Az önkormányzatot, amely majd intézkedik, segítséget nyújt, megoldja a gondot, vagy az önkormányzatot, amely nem intézkedik, nem nyújt segítséget, nem oldja meg a gondot, pedig dolga lenne.
Azt persze csak egy hamvasan tudatlan kislány hiszi, hogy a magocskáról az önkormányzat fog gondoskodni, de elmélete mögött olyan mentalitás húzódik meg, amely nagyon is jellemző a felnőttek egy részére.
Ennek a mentalitásnak a megnyilvánulása például, amikor ismerősöm azt mondja, penészedik a lakása, készül is bemenni a polgármesteri fogadóórára, vagy amikor egy másik battai azért telefonál a polgármesteri zöld számra, mert a szomszédja az esti órákban falfúrással zavarja nyugalmát, egy harmadik pedig azért, mert a kutyája már a harmadik gumilabdát tévesztette szem elől a kiserdő melletti magas fűben. Nem igaz – méltatlankodik -, hogy egy ilyen gazdag városnak nincs pénze lekaszáltatni a füvet. Hát hány gumilabdát vásároljak még?
A „nem igaz, hogy egy ilyen gazdag városnak” kezdetű strófa szinte népi rigmus Százhalombattán. Ezt kántálja a maszatos kezű gyerek anyukája, aki folyóvizet szeretne minden játszótérre, ezt hajtogatja, aki megbotlik egy járdahibában, vagy autójával kátyúba hajt, vagy akinek saját kezűleg kell összeszednie a szemetet a háza előtt. Így háborog a szülő, ha papírzsepit kérnek tőle az óvodában, az amatőr művész, ha fellépőruhát kellene vásárolnia, és a nem hivatásos sportoló, akinek terembérletet kellene fizetnie. Természetesen legnagyobb tiszteletem a kivételeknek.
Annak, hogy minden gondunkra felülről várunk megoldást, igen mély történelmi gyökerei vannak. Sokan ma is gyermekként tekintenek a választott hatalomra. Dolgaikat intéztetni, vágyaikat megvalósíttatni, konfliktusaikat megoldatni akarják.
Nem állítom, hogy az önkormányzat minden feladatát tökéletesen ellátja, vagy hogy minden bírálat, ami a tevékenységét éri, alaptalan. Még azt sem, hogy a mindenkori választott hatalom nem felelős azért a gyermekbetegségért, amiben mi itt Százhalombattán számosan szenvedünk. Csupán arra szeretnék figyelmeztetni minden felnőtt városlakót, hogy aki mindig a más számlájára eszik, az keveset válogathat, aki pedig védelmet kér, annak rendszerint szolgálattal kell fizetnie. Jobb, ha bizonyos magocskákat saját kezűleg ültetünk el.
Ennek a mentalitásnak a megnyilvánulása például, amikor ismerősöm azt mondja, penészedik a lakása, készül is bemenni a polgármesteri fogadóórára, vagy amikor egy másik battai azért telefonál a polgármesteri zöld számra, mert a szomszédja az esti órákban falfúrással zavarja nyugalmát, egy harmadik pedig azért, mert a kutyája már a harmadik gumilabdát tévesztette szem elől a kiserdő melletti magas fűben. Nem igaz – méltatlankodik -, hogy egy ilyen gazdag városnak nincs pénze lekaszáltatni a füvet. Hát hány gumilabdát vásároljak még?
A „nem igaz, hogy egy ilyen gazdag városnak” kezdetű strófa szinte népi rigmus Százhalombattán. Ezt kántálja a maszatos kezű gyerek anyukája, aki folyóvizet szeretne minden játszótérre, ezt hajtogatja, aki megbotlik egy járdahibában, vagy autójával kátyúba hajt, vagy akinek saját kezűleg kell összeszednie a szemetet a háza előtt. Így háborog a szülő, ha papírzsepit kérnek tőle az óvodában, az amatőr művész, ha fellépőruhát kellene vásárolnia, és a nem hivatásos sportoló, akinek terembérletet kellene fizetnie. Természetesen legnagyobb tiszteletem a kivételeknek.
Annak, hogy minden gondunkra felülről várunk megoldást, igen mély történelmi gyökerei vannak. Sokan ma is gyermekként tekintenek a választott hatalomra. Dolgaikat intéztetni, vágyaikat megvalósíttatni, konfliktusaikat megoldatni akarják.
Nem állítom, hogy az önkormányzat minden feladatát tökéletesen ellátja, vagy hogy minden bírálat, ami a tevékenységét éri, alaptalan. Még azt sem, hogy a mindenkori választott hatalom nem felelős azért a gyermekbetegségért, amiben mi itt Százhalombattán számosan szenvedünk. Csupán arra szeretnék figyelmeztetni minden felnőtt városlakót, hogy aki mindig a más számlájára eszik, az keveset válogathat, aki pedig védelmet kér, annak rendszerint szolgálattal kell fizetnie. Jobb, ha bizonyos magocskákat saját kezűleg ültetünk el.
